Ez a Perintfalvi nevű öregasszony olyan görcsösen vergődik a figyelemért, hogy az ember már-már megszánja. Ő a Dunába ugró és a rendőrbusz alatt trombitáló Szabó Bálint női verziója, azzal a két különbséggel, hogy Szabó legalább szórakoztató idióta, és rajta még nincs is annyi ránc.

Na most ez a megrögzött hazudozó, figyelemhajhász bohóc belőlem eddig nehezen váltott ki indulatot, mert a napnál is világosabb, hogy mi a célja: a hátamon felmászva szerepelni. Éppen ezért nem reagálok soha az öreg bolondra. Most azonban kivételt teszek.

A megélhetési hazudozó, szodomita prófétanő, Jezabel most átlépte a határt. Már nem elég az istentelennek, hogy jobb híján a jelenben hazudozik rólam, már életem legnagyobb csodáit is meggyalázza a sunyi kígyónyelvével. Azonban – mint általában a megrögzött hazudozók – nemcsak ócska, de sötét is. Azt hitte ez a gyalázatos, hogy ha már egy eltávozott emberről hazudozik, akkor nem lesz, aki megcáfolja, de úgy látszik, elfelejtette – vagy csak ivott –, hogy az, akinek tetemén is a szereplést kereste, még életében nyilvánosan mesélt arról a történetről, amit ő most megkísérelt meggyalázni.

Az eltávozott neve Vágó István, a történet pedig arról szólt, miként ismertük meg egymást még 2016-ban egy versem apropóján. Hamarosan jön a részletes videó. Addig pedig, ha valaki látja ezt az utolsót – már ha felismeri filter nélkül –, szóljon neki, hogy a napi hazudozás helyett mielőbb sasszézzon be a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, mert a bíróság épp az idézhető lakcímét próbálja felkutatni a korábbi hazudozásai okán.