ebből lett valami?
Pár perce Magyar Péter azt állította, hogy a Lakatos-ügy egy titkosszolgálati akció. Sőt! Azt is sugallta, hogy ezt Rogán Antal rendelte meg. Pár napja már Puzsért is azzal bízta meg, hogy ezt a suttogó propagandát terjessze.
Hadd tegyek pár megjegyzést.
Értem, hogy magyarázkodni kényszerülnek azok az influenszer-propagandisták, akiknek az volt a dolga, hogy tömjénezzenek Péternek, de itt van pár egyszerű tény, ami ellentmond a hülyeségének.
1, Én voltam az, aki eddig határozottan visszautasítottam, hogy ezt az ügyet “pedotisza” jelzővel illessék, mert a vamzer-Péternek eddig ehhez semmi köze nem volt. (Azokhoz az ügyekhez sem, amik holnap válnak ismertté.)
2, Eddig a rendőrség éppen engem zaklatott, nem pedig azokat, akik ellen terhelő tanúvallomás állnak rendelkezésre.
3, Két nappal ezelőtt Mérő Vera segített védelmet szerezni a koronatanúnak, mert veszélybe került, és a rendőrség félrenézett.
4, Engem éppen leszarnak azok, akikkel próbál összemosni ez a támogatottságát féltő senkiházi.
5, Miközben azt állítja, hogy ez egy megrendelt akció, pénteken bontottam fel a stúdióm bérleti szerződését, ahol eddig a videókat forgattam. Mivel nem csak bevétel nélkül maradtam, de a NAV foglalási jegyzéket tett a technikai eszközökre, amivel dolgoztam
6, Fogalma sincs ennek az embernek, hogy noha eddig nem volt köze az egészhez, most már ő rá is rá fog sülni, mert amik kiderülnek - többek között holnap - azok nem titkosszolgálati akták, hanem sokak által ismert és elhallgatott történetek a szórakoztatóiparon belül.
7, Sokkal nagyobb áll mögöttem, mint Rogán, vagy bármely más politikus. És ahogy eddig mindenki, ő is rá fog jönni
ebből lett valami?




Minden társaságban akad olyan ember, akiről mindenki tudja, hogy egy szavát nem lehet elhinni de megtűrik, mert olyan helyen dolgozik és néha fizet egy italt....Na ilyen ez a Peti is....
Na nálunk gyorsan felkapna a mama egy cirokseprűt és puff...meghajigálná úgy, hogy a szomszéd igyerek s sírva-ríva rohangálna az udvaron....

Hoppá
Homopedo botrány
Nagyon átlátszó,
Petike és a Tisza körül óriási a botrány amiatt, hogy nyugdíjas szavazók
halálát kívánták!
️
A napokban a világ, a szenzációs és sikeres magyarországi konferenciára figyelt, közben…
Megunhatatlan Dobogókő!
A Duna-kanyar éppenhogy kivehető a ködtől, de így is lenyűgöző.
Nekünk van a legszebb hazánk! 
A világ hatalmas változás előtt áll!
Nem hátrálhatunk meg most a cél előtt! Ideje rendet tenni!