Döbbenten néztem az esti híreket.

Magam is szeretem a koncerteket, - fiatalabb éveimben rendszeresen -, de manapság is fontos a számomra e közösségi élmény megélése. Felemel, megtisztít, segít a kollektív boldogság megélésében.
Az előadó művésznek, aki a zenei igényesség mellett komoly tartalmi-filozófiai üzenetet hordoz, súlyos felelőssége van a fiatalok világhoz való viszonyának alakításában. E viszony bizony lehet léleképítő, de romboló is. Ez a korszakos zene érdeme, vagy bűne.

A tegnapi, alig burkoltan politikai töltésű "rendszerbontó" koncert, - az ország talán legszebb terén - az eredeti szándéktól messze szakadt. Mégcsak nem is a zene politikai üzenetével van gondom, annak ez a dolga, de van gondom néhány, magát zenésznek valló figura, zenei hiányosságait alpári stílussal pótló fellépővel.

A nyíltan, vagy csak kissé burkoltan erőszakra, kábítószer fogyasztásra buzdítani, az már mindennapi jelenség, de vizuális "élményként" a "művész úr" heréje, tartalmi katarzisként pedig a hová helyezze e "nemes" szervét az embernek tűnő lény, no ez már a legalja.

Mégegyszer, nem a koncert politikai üzeneteivel van gondom, de a magyar fiatalok ettől többet, jobbat érdemelnek. Igényes zenét, építő gondolatokat, az egyébként is számtalan kihívással küzdő lelkük pedig a felszabadító közösségi zenei élményt érdemli.

A "művész úriembernek" csak annyit üzennék egy régi vicc szavaival, az ominózus szervének elhelyezése kapcsán: bízzon a vacogó szájú krokodilban, ott méltó a hely! (szegény jószág)

A tiszások azt üzenik, hogy vasárnap kiny.rnak minket.