Nincs megállás.
Kedd reggel, Parlament.
Egerben a VII. Magyar Közlekedési Konferencián egy teljes szekciót szántunk arra, hogy megvitassuk a kerékpár egyre fontosabb szerepét a közlekedésben és az aktív turizmusban.
Szó volt a térségi kerékpárúttervekről és a 10-12 èves korosztálynak jó ideje elindított Bringasuli program sikerességéről. A Széchenyi Egyetem tanszékvezető docense, dr. Makó Emese bemutatta az aktív mobilitás- fejlesztő szakmérnök/ szaktanácsadó képzést, ami nemcsak a közlekedèsügyi szakmának, hanem bármely foglalkozásnak hasznára válik, hogy jól képződjön a kerékpáros közlekedés területén.
Az uniós #Active2Public projektről pedig Munkácsy András, a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet központvezetője beszélt. Ennek lényege, hogy Duna régiójának országaiban elősegítse az aktív közlekedési módok és a tömegközlekedés jobb összekapcsolását. Erre hazánkban is szükség van.
A közönségnek levetítettük inspirációképp a külföldi kerékpáros tanulmányutakról készült kisfilmünket.
Este, a vacsora előtt, kerekasztal beszélgetésen jó gyakorlatok, valamint a hazánkban és külföldön megvalósult kerékpárközlekedési projektek különbségei merültek fel. Szóba került a tavaly az év kerékpárútjaként díjazott Beregi-kör, és a Balaton nemcsak szezonális kihasználtsága is. Továbbá az, hogyan tudná a MÁV tovább segíteni a bicikis közlekedést az aktív turisztikában.
Nincs megállás.
Kedd reggel, Parlament.
A családi adókedvezményről, és a 13. havi nyugdíjról is meg fogjuk kérdezni az emberek véleményét a nemzeti konzultációban.
Magyar Péter és a Tisza Párt a migráció- és háborúpárti, magyarellenes brüsszelita Mandfred Weberrel fogott össze, de mi nem kérünk sem Manfred Weberből, sem a hazai csatlósaikból!
Ennyi.
️ Korán indult a nap a parlamenti patkóban.
Miért van az, hogy a baloldal először mindig külföldre megy támogatásért?
Egy hónap sem telt el, és a Kovács Gergely vezette Hegyvidéki Önkormányzat máris támadást indított a kerület keresztény közösségei ellen.
Sajnálattal kell mondanom, hogy megint nekünk lett igazunk. A…
A kereszténység
️ megtartó erő, nemzeti identitásunk egyik sarkköve.
Magyarországnak távol kell maradnia a háborútól, és meg kell maradnia migránsmentes övezetnek
️
Már ma megkezdődnek az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezések.
kedden 14 órakor koszorúzást tartanak az 1956-os Műegyetemi emlékműnél
15 órakor…