Megállapíthatjuk, hogy egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam szemmel láthatóan megerősödött.
A 2013-as árvízi védekezéssel összevetve a magyar állam hatékonyabb, szervezettebb és…
Nekünk az államtitkárságon célunk, hogy mindenkit megmozgassunk. Sok embert az orvosi rendelőkben és a munkahelyeken érhetünk el.
Előbbi miatt támogatjuk a Mozgás Receptre programot, utóbbi miatt pedig együttműködünk az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesülettel.
A Legfittebb munkahely kihíváshoz is kapcsolódó Egészséggel a vállaltokért konferencián a jól-lét gyakorlati megvalósításairól, a munkahelyi aktivitás fizikai és mentális előnyeiről, illetve az ország jól-léti célkitűzéseiről is szó esett a szakmai beszélgetéseken, előadásokon. A gyakorlatok között ízelítőt kaptunk a masszázsból és a hangtál-terápiából is.
Bízunk benne, hogy a konferencia után és amúgy is egyre több hazai vállalat és multi szán több időt és erőforrást a munkahelyi aktivitásra és well-being stratégiára, mert az aktív, fizikailag és mentálisan is egészséges munkavállaló egyben hatékonyabb és boldogabb munkavállaló is!
Megállapíthatjuk, hogy egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam szemmel láthatóan megerősödött.
A 2013-as árvízi védekezéssel összevetve a magyar állam hatékonyabb, szervezettebb és…
Azt írja a Telex, hogy miután Orbán Viktor nyilatkozott Kötcsén a balos sajtónak, többen - például én - követtük a példáját.
Jaj, ezeknek a balos újságíróknak olyan rövid a memóriájuk…
Én ugyanis évek…
Magyarország előre megy, nem hátra! A közúthálózat fejlesztése elengedhetetlen feltétele a jobb, élhetőbb vidéki mindennapoknak. Mi tesszük a dolgunkat - jelenleg 674,7 milliárd forint értékben…
Napló/2556: Faragó Laura és Szakolczay Lajos kezdeményezésére adományoztuk Lantos Györgyi szobrászművész alkotását, Mindszenty bíboros urunk bronz mellszobrát. A tanító szentmise után Laura kis…
A frakció legfontosabb feladata az lesz, hogy tovább vigye és erősítse a kereszténydemokrata és konzervatív erők együttműködését. 
Költségvetési Ellenőrző Bizottság (CONT) ülés, Brüsszel.
Nekünk itt is Magyarország az első!
Ennyi.
Közösen ünnepeltük a Helyi Önkormányzatok Napját!
Székesfehérváron elismeréseket adtam azoknak, akik az önkormányzatok világában és a területfejlesztés terén kimagasló teljesítményt nyújtottak az…
A választókerületemben is ma lépnek hivatalba a júniusban megválasztott polgármesterek.
Ezúton is gratulálok minden polgármesternek akit meg- illetve újraválasztottak. Kívánok a most induló ciklusra…
️Legyen 2025 és 2026 a Magyar Tudomány Éve
️
Hazai és nemzetközi programsorozattal ünnepeljük meg 2025-ben a Magyar Tudományos Akadémia megalakulásának, 2026-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia…
Itt, Strasbourgban a nemzetközi baloldal épp most szavazza meg:
Szerintük több migráció kell, legális migrációs utak és migráns családegyesítés!
Elég!

