Újabb élménysport a láthatáron: év végéig 400 pedagógus fog megismerkedni az #ultimatefrizbi -vel!

A MRKSZ - Magyar Repülő Korong Szövetséggel együtt mutattuk be a sportágat és a közös programunkat. Eszerint a Szövetség vállalta, hogy 45 kredites, akkreditált pedagógus-továbbképzést szervez meg idén országszerte 20 helyszínen.

Ebből 10 képzés már megvalósult, további 10- re pedig ősszel kerül sor. A cél, hogy a pedagógusokat felkészítsük a frizbi játék oktatására, hogy minél szélesebb körben elterjedhessen a sportág.

Az Ultimate Frizbi egy kiváló sportjáték azok számára, akik például félnek a más csapatsportokra jellemző ütközésektől, itt ugyanis a szabályok szerint tiltott a fizikai kontaktus. Lányok és fiúk együtt játszhatnak és mindössze egy korong szükséges hozzá.

Fontos, hogy élményt nyújtsunk a fiataloknak annak érdekében, hogy azok is szívesen mozogjanak, akik eddig keveset, vagy egyáltalán nem tették - erre pedig a frizbi tökéletes eszköz.

Az Európát szolgáló patrióták kiáltványa:

👉 „Visszavesszük az intézményeinket
és olyan irányba tereljük az európai politikát,
amely a nemzeteinket és népeinket szolgálja.”

Júliustól csak visszaváltható palackok hozhatók forgalomba Magyarországon. De mit tegyen az üres üvegekkel, flakonokkal? Megmutatjuk, hogy működik az új rendszer.

Kérem, én egy tr️nszsvájci tra️nsznyugdíjas vagyok!

Péter idegesen toporgott a svájci nagykövetség kapuja előtt. Bár a kapott időpont szerint már be kellett volna engedjék, zord, marcona biztonsági…

Orbán Viktor:

Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek. Az Európai Unió az európaiak ellen fordult, és most olyan érdekeket képvisel, amelyek ellentétesek a nemzetek, a térségek és az európai…

Orbán Viktor:
Az Európai Bíróság döntése, hogy 200 millió euróra bírságolja Magyarországot plusz napi 1 millió euróra amiért megvédi az Európai Unió határait, az felháborító és elfogadhatatlan.

Úgy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média