☝️A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Jász-Nagykun- Szolnok vármegyei tagszervezete meghívott Szolnokra, hogy beszéljek az idősek aktivizálási lehetőségeiről. A főszervező, Gombásné Marika tényleg rendkívül aktív volt, mert közel 200 nyugdíjas gyűlt össze a díszteremben, még a karzat is tömve volt!

Tavaly kezdtünk együtt dolgozni az Életet az éveknek Országos Szövetséggel. A múlt évben a támogatásunkból 8 megyében több ezer nyugdíjast mozgattak meg túrázással, örömtánccal, bowlingozással. A szövetségnek nagy szerepe volt abban, hogy a regisztrált nyugdíjas gyalogló klubok száma 120-ról több mint 400-ra növekedett. A helyi szervezők többször is elmondták, hogy Szolnok nyugdíjasbarát város, és Szalay Ferenc polgármester a köszöntőjében hosszan sorolta a nyugdíjasoknak szervezett, illetve a nyugdíjasokkal közösen szervezett programokat.

🤝A közös munka idén is folytatódik, hiszen a Népegészségügyi Termékadó felajánlásaiból idén már 62 millió forintot biztosítunk a nyugdíjasok mozgásprogramjaira.

Köszönöm a meghívást, köszönöm a lehetőséget! Ha a nyugdíjas szervezetek velünk, akkor mindenkit megmozgatunk.

2️⃣9️⃣ magyar vállalatvezetővel érkeztünk ma Taskentbe, olyan szektorok képviselőivel, amelyekben a magyar cégek világszinten is élen járnak.

Mezőgazdaság, élelmiszeripar, energetika, építőipar,…

Nemcsak az 1-es és a 86-os főúton közlekedők, hanem a déli városrészben élő mosonmagyaróváriak életét is könnyebbé teszi a most átadott kétsávos elkerülő út. A Budapest–Hegyeshalom−Rajka vasútvonal…

Történelmi jelentőségű a kínai elnök budapesti látogatása

Kínai államfő utoljára 2️⃣0️⃣ évvel ezelőtt, 2004-ben járt nálunk. Az államfő és delegációja az európai látogatása során pedig mindössze két…

A közösség ereje az összefogásban rejlik.

Moravszki Gábor polgármesterjelölt nem ígér többet, mint amennyit vállalni tud: a pitvarosiakkal közösen, békében fejleszteni a falut. Szavazzanak bizalmat…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média