Amikor 2015-ben újraindítottuk a Tour de Hongrie -t , nem gondoltuk volna, hogy a régió legerősebb kerékpáros versenyévé válik, ahol világsztárok indulnak. Szinte hihetetlen, de a Tour de Hongrie egyes szakaszain ugyanazok küzdenek a győzelemért, akik másfél hónappal később a Tour de France-n fognak!

A 2023-as verseny már ProSeries-sorozat eseményeként volt jelen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában.

Idén újra szintet lép a Tour de Hongrie 2024. Itt lesz ugyanis újra a tavalyi szakaszgyőztes, Dylan Groenewegen; a francia háromhetesre is készülő Mark Cavendish és...

️... a háromszoros világbajnok Peter Sagan is, aki bár a legmagasabb szinten felhagyott az országúti kerékpározással, az olimpiai hegyikerékpáros felkészülés jegyében továbbra is részt vesz néhány európai versenyen. Ezek legnívósabbika pedig a Tour de Hongrie lesz!

Az M4sport -on élőben közvetített gálaműsoron kihirdették az új útvonalakat is. Az öt szakasz összesen 854 kilométer. Két klasszikus sprinteretap és két ikonikus hegyi befutó várja majd a versenyzőket májusban, köztük a Kékestetővel, Etyekkel és a visszatérő Péccsel!

Köszönet mindenkinek, aki szívvel-lélekkel tesz azért, hogy május 8. és 12-e között a világ (kerékpár iránt érdeklődő) szeme ismét Magyarországon legyen!

A tavaszi időszakban a családok több játékot vásárolnak, a jó időben kezdődik a rollerezés is.

Gyermekeinket szeretjük biztonságban tudni, így gondolja ezt a fogyasztóvédelmi hatósági is, akik tavaszi…

A francia elnök már másodszor beszélt arról, hogy európai katonákat kellene küldeni Ukrajnába. A magyar álláspont változatlan: erről szó sem lehet.

Megkezdődik a Natura 2000 gyepekhez kapcsolódó támogatás kifizetése

☝️ Első körben 7,5 milliárd forintot meghaladó értékű támogatáshoz jut mintegy 7000 gazdálkodó

Hazánkban a Natura hálózat gyep…

Chris DeMuth, a National Conservatism Conference elnöke szerint Magyarország a szuverenitás építésének kulcsállama.

️,,Az első feladat a nemzet felépítése, és szerintem ezt Magyarország már nagyon-…

A bölcsődei férőhelyek száma Magyarországon megközelíti a 6️⃣5️⃣ ezret, ez duplája a
2010-es 3️⃣2️⃣ ezernek.
Csak az elmúlt egy évben több mint 4️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ új férőhely
jött létre

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média