Tegnap este 20 órától lehet már jelentkezni az idei vándortoáborokba résztvevőnek és kísérőnek egyaránt!

Január 15-től indul a jelentkezés a nyár legnagyobb kalandjára. 20 órakor megnyílnak Bringás Vándor, Erdei Vándor , Vízivándor és Zarándoktábor turnusok.
7 napos garantált élmény az ország minden részében, sőt akár Erdélyben is. Részvételi díj összesen 46 ezer forint, amiért kapsz szállást, enni-inni, bringát, kenut, bukósisakot, mentőmellényt és persze rengeteg programot.

Minden olyan iskolás gyerek és kísérő jelentkezésére számítunk, akik kíváncsian és lelkesedéssel vetnék bele magukat az ország egyik legkalandosabb természetjáró táboraiba! Jelentkezési linket hozzászólásban találod.

A nyugatiak nem értik, mikor azt mondjuk, hogy nemzetben gondolkodunk.

Nyugaton tudnak mindenfajta lelki és morális megrendülés nélkül beszélni arról, hogy az ő országaik átléptek egy posztnemzeti…

A 67-es gyorsút megépítése nagy előrelépés volt Ecseny számára, mert a beruházás révén a megyeszékhely és a Balaton megközelítése gyorsabbá és kényelmesebbé vált a falu lakói számára.
👍Az utóbbi…

1️⃣1️⃣6️⃣ éve született Teller Ede, magyar atomfizikus

"Életem legnagyobb tudományos felfedezése, hogy csak egy nyelv van, és az a magyar...."

BringaSport Gála - Az év kerékpárosait ️díjaztuk

A magyarországi kerékpársport az elmúlt 2️⃣-3️⃣ évben nagyot lépett előre és az egyik legdinamikusabban fejlődő sportággá nőtte ki magát.

Sokan…

Életének 94. évében elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész, a 20. század második felének egyik legmarkánsabb erdélyi magyar színészegyénisége.

Csíky András…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média