Kezdődik a kormányülés!
A magyar emberekért dolgozunk! 
Vitézy Dávid
Vitézy Dávidot akkor ismertem meg jobban, amikor a BKK-t vezette. Többször eljött Kőbányára, ahol a polgár és alpolgármester urakkal végigbeszéltük kerületünk közlekedési kihívásait. Mindannyiunkat lenyűgözött, hogy minden szóba kerülő busz, és villamosmegállónak fejből tudta a paramétereit, és az elmúlt évtizedekben azokra készült fejlesztési elképzeléseket. Később konferenciákon többször szerepeltünk együtt, s mindig nagy érdeklődéssel hallgattam előadásait. Nagyon pontosan tudta, tudja, hogy a közlekedésben, városfejlesztésben milyen folyamatok zajlanak a világban. Kétségkívül jelentősen hatott a gondolkodásomra, világképemre.
Több témában is együtt dolgoztunk. Épp most terveztük közösen a Kresz módosító csomag kormány elé terjesztését, de egyeztettünk vele az elmúlt hetekben a hajózási szabályzat módosításáról a vízitúrázás éedekében, vagy a kisvasúti szabályozás deregulációjáról. Sajnálom, hogy most nem tudta tovább folytatni a munkát, de biztos vagyok benne, hogy a következő évtizedekben lesz még szerepe a város és közlekedésfejlesztésben.
Bízom benne, hogy az utódjával is jól együtt fogunk majd dolgozni, és tudjuk folytatni a megkezdett munkát.
Kezdődik a kormányülés!
A magyar emberekért dolgozunk! 
Most minden eddiginél nagyobb szükség van a nyugalom és a higgadtság megőrzésére!
100 éves a török-magyar diplomáciai kapcsolat! A török Külügyi Bizottság delegációját láttuk vendégül az Országházban!
Az országaink között fennálló szimpátia felbecsülhetetlen értékű tőke a mai…
Szoros figyelemmel kísérjük a lengyelországi történéseket. A lengyelekhez testvéri kapcsolat fűz minket, együttérzünk velük. Most stratégiai nyugalomra van szükség, hogy…
Súlyos szankciókról döntöttek a brüsszeli bürokraták, de egész Európában sehol senkit nem kérdeztek meg a véleményükről.
A nemzeti konzultáció már online is kitölthető!
Mit tudunk?
Magyarországnak legalább 90 napnyi kőolaj tartalékja van.
A legmagasabb szinteken elemzik a lengyel becsapódást (nem sajtóhírek alapján)!
️ Amire szükség van tehát, az a stratégiai…
A republikánusoknak már csak egy helyre van szüksége a képviselőházi többséghez.
🤝🇺
Egyre több európai polgár látja, hogy Brüsszel szankciói nem működnek, sőt, fordítva sültek el.
Több százezer magyar hangját azonban nem lehet elnémítani. A hangunk el fog érni Brüsszelbe, így talán…
A Barátság kőolajvezetéket ért támadásról és a Lengyelországban becsapódó rakétáról a TV2 Mokkában.