☝ Zsófia-kilátó lett az Év Kilátója 7800 szavazattal, és a Fehérkőlápa Turistaház 2904 szavazattal nyerte el az Év Turistaháza címet

Zsófia, a kilátók királynője
A Zsófia-kilátó egyszerre a legrégebbi és legújabb kilátó is volt egyben az idei pályázók között. Ez volt az ország első vidéki kilátója, amely 1900 óta tárta a kirándulók szeme elé a Hámori-tó csodáját. A pompás építményt az 1950-es években elbontották egy légvédelmi központ építése miatt. Az újjászületés sokáig váratott magára, de 2022 nyarán az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. átadta a kilátót, mely az eredeti tervek alapján épült újjá.

Az erdő ölelésében fekvő Fehérkőlápa Turistaház
A Fehérkőlápa Turistaház alig pár kilométerre fekszik dél-keletre a kilátótól. Igazi regénybeli világba csöppen, aki itt száll meg. A házat rejtő fák, a gerendás mennyezet, a kandalló és a házias ételek mind a varázslatos hangulat összetevői. Lillafüred gyalogtávra van, és nem kell messze menni a pazar kilátásért sem: a Fehérkő szikláiról csodás panoráma tárul a túrázó elé. Az épület a 30-as évek óta fogadja a kirándulókat, története is regényes, többször megsemmisült, hol lerombolták, hol leégett, de mindannyiszor újjáépült romjaiból, és folyamatosan megújulva várja az aludni vágyó vagy csak éhes turistákat.

👉Az Év Kilátója szavazás végleges eredménye:

Zsófia-kilátó, Lillafüred: 7800
Boldog Mór-kilátó, Pannonhalma: 668
Bence-hegyi kilátó, Velence: 3466
János-kilátó, Pécs: 2607
Julianus-kilátó, Nagymaros: 2336
Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó, Révfülöp: 2060
Lábasház-kilátó, Kisköre: 1588
Kecske-hegyi kilátó, Fertőrákos: 1376
Guckler Károly-kilátó, Budapest: 1153
Krisztina-kilátó, Dozmat: 1044

Az Év Turistaháza szavazás végleges eredménye:

Fehérkőlápa Turistaház: 2904
Stimecz-ház: 1266
Haracsi Vendégház: 1130
Fekete-hegyi Berda József Kulcsosház: 1065
Balatoncsicsói Erdészház: 999
Gubacsos Kulcsosház: 928
Fenyvespusztai Erdészeti Erdei Iskola: 544
Zsigárdi Erdei Lak: 480
Keserűszeri Vendégház: 456
Szent György Zarándokszállás: 295

#aktivmagyarország #magyarország #bükk #Lillafüred #zsofiakilato #fehérkőlápaituristaház

A brüsszeli szankciók miatt tovább nőtt az infláció egész Európában, így Magyarországon is. Ezért ismét inflációs nyugdíjkiegészítést fizetünk, amelyet november 10. és 15. között kapnak kézhez a…

Október 6-án este, az Aradi Vértanúk Emléknapján "A tizenötödik" című új magyar musical díszelőadásán vettem részt a Madách Színházban, ahol Csák Jánoskulturális és innovációs miniszter mondott…

A mostani biztonsági helyzetben egyre sürgetőbbé válik a Nyugat-Balkán integrációja, ezért azzal már napi szinten kell foglalkozni.
Hétfőn Budapest, tegnap Belgrád, ma irány Montenegróban Budva.

A prágai EU-csúcs egyik legfontosabb témája az egész Európát sújtó energiaválság. Súlyos témák vannak az asztalon: lesz-e gáz, lesz-e elektromos áram az európai országok számára a következő hónapokban…

Úgy látom, hogy kézzelfogható közelségbe kerültek az európai uniós források, ezért kapunk élesebb reakciókat a parlament részéről.

Többek között ezekről a folyamatokról, illetve a strasbourgi…

Orbán Viktor Prágában, az európai uniós miniszterelnökök és elnökök csúcstalálkozójának első napján:

Súlyos témák vannak az asztalon: lesz-e gáz, lesz-e elektromos áram az európai országok számára a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média