Vitézy Dávid

Mennyire normális, hogy egy leköszönő államtitkár örül egy következő kormány közlekedési miniszterének. Vívódtam, mennyire normális mindezt leírni? De egy normális világban ilyen előfordulhat.
Vitézy Dáviddal a 2010-es évek elején kezdtünk együtt dolgozni. Ő akkor, a BKK vezetőjeként, rendszeresen körbejárta a kerületi önkormányzatokat és végigbeszélte a közlekedési problémákat. Már az is szokatlan volt, hogy a Fővárosi Önkormányzattól valaki rendszeresen egyeztet a kerületekkel, de Dávid minden megbeszélésen sokkolt minket. Minden buszmegállóról mindent tudott, tudta fejből az Élessarok után a villamosperon szélességét, a menetrendeket, mire, mikor milyen tanulmányterv készült. D. Kovács Róbert polgármester úrral, az alpolgármesterekkel ettől mindig le voltunk döbbenve. Később többször találkoztunk a Kőbányára tervezett Közlekedési Múzeum ügyében, ami a kerületünk egyik kitörési pontja lehet a jövőben.
Amikor kormánybiztos lettem, akkor is többször dolgoztunk együtt. Hozzám tartozott a kerékpározás, és Dávidnak a fenntartható közlekedés a szívügye. Több konferencián egymást követően adtunk elő, sokat tanultam tőle. Értékelte a KRESZ módosító csomagunkat, és amikor közlekedési államtitkár lett, akkor fontos kiindulási pontnak tekintette a civil szervezetekkel kidolgozott javaslatainkat.
A legnagyobb közös sikerünknek azt tartom, hogy közösen lefordítattuk magyarra Jeff Speck: 101 szabály az élhető városért című remek könyvét, amit minden nagyváros polgármesterének elküldtünk.. (Erre alapozva kezdtük később a polgármestereknek szemléletformálás céljából a holland, dán kerékpáros tanulmányutakat szervezni.)
Nagyon sajnáltam, amikor elvesztettük, mint közlekedési államtitkárt, és később nagyon sajnáltam, hogy nem kapott 50 szavazattal többet a főpolgármester választáson. Biztos, hogy jobb állapotban lenne Budapest, mint így. Akkor a Tisza párt nem állt mellé, Fidesz bábnak bélyegezte, pedig mindig is egy autonóm gondolkodású, saját útját járó ember volt.
Dávidot hazánk legfelkészültebb közlekedési szakpolitikusának tartom, kívánom, hogy sikerüljön javítani elsősorban a közösségi és fenntartható közlekedés helyzetén. Ez mindannyiunk érdeke!

Átadás-átvétel I., a tények kedvéért:

Magyarország devizatartaléka
2010 áprilisában: 30 milliárd euró
2026 áprilisában: 60 milliárd euró (közel 22 ezer millárd forint).

Magyarország aranytartaléka
2010…

Négy pontban arról, hogyan nyerhetjük meg a 21. századot a magyaroknak a mesterséges intelligencia korában.

𝟏. 𝐈𝐩𝐚𝐫𝐢 𝐌𝐈-𝐚𝐥𝐤𝐚𝐥𝐦𝐚𝐳𝐚́𝐬
Magyarország ipari ország: autóipar,…

Felavattuk Czine Mihály irodalomtörténész szobrát Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.

Interjú a 444-nek.

A Fidesz listáján eredetileg a 36., bejutó helyen szerepelt. Miért nem ül be a parlamentbe?
Ki és mivel indokolta, hogy le kell mondania a mandátumáról?

A miniszterelnökkel beszéltem,…

Nekünk a jövőben is Magyarország az első

Az elmúlt 16 év a magyar nemzet megerősödésének története️ Egy olyan korszaké, amikor végre nem mások diktálták a feltételeket, hanem mi, magyarok döntöttünk…

️A Fidesz és a KDNP európai parlamenti delegációja hivatalosan kezdeményezi a Magyarországgal szembeni szégyenteljes 7-es cikkely szerinti eljárás azonnali megszüntetését - jelentette be Deutsch Tamás

Dömötör Csaba: Tanulságos kis jelenet volt ez is.

Manfred Weber ma délelőtt megköszönte a Tiszának, hogy visszafizették a bizalmat, amit beléjük fektettek. Szerinte ennek első eredménye, hogy mehet a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média