„Kifejezetten gazdagodott a területfejlesztési politika az Aktív Magyarország szemléletével. A turistáskodás, az aktív időtöltés szemléletével, az ehhez tartozó infrastruktúrával, illetve azzal, hogy…
„Ha összejövünk, az a kezdet, ha összetartunk, az a haladás, ha összefogunk, az a siker” – erre a Henry Ford-idézetre építettem az idei Aktív Magyarország konferencián tartott előadásomat.
Az eredményeinken túl – és amellett, hogy szerintem nekem vannak a legfantasztikusabb munkatársaim – mindenképpen fel akartam hívni a figyelmet két területre:
1️⃣ Ahol óriási nagy gond van: a gyerekek 6-8 órát töltenek a képernyő előtt, sokkal rosszabb az egészségi állapotuk. A Bethesda Gyermekkórház által a mi közreműködésünkkel kiadott, most már széles körben ismert tízpontos charta kimondja: mi a jó, mi a kívánatos és mi nem.
2️⃣ A hosszabb, jobb életminőséget célozzák az Amerikában indított kékzóna-projektek, de rá kellett jönnünk, hogy ezeken a településeken nagyrészt ugyanazt tették, amik részei az Aktív Magyarország Programnak is.
️Ezért arra gondoltuk, hogy mi is kékzónásíthatjuk a településeinket, kezdésnek pedig kiválasztottunk nyolc települést, ahol elindul az „Élhetőbb települések: kék-zóna program”: Békés, Dabas, Dunakeszi, Edelény, Etyek, Karcag, Kozármisleny, Tata.
Ha az amerikaiak is meg tudták csinálni, mi is képesek vagyunk rá!
👉Minden adott, hogy továbbmenjünk a megkezdett úton, annak érdekében, hogy Magyarország egy aktívabb, élhetőbb és boldogabb ország legyen.
„Kifejezetten gazdagodott a területfejlesztési politika az Aktív Magyarország szemléletével. A turistáskodás, az aktív időtöltés szemléletével, az ehhez tartozó infrastruktúrával, illetve azzal, hogy…
„Nem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre, hanem hogy ki számolja a szavazatokat.” (Sztálin)
Magyar Péter és a Tisza Párt jelöltválasztásukkal ugyanazt a baloldali színjátékot játsszák, mint négy…
A Gimnáziumok Országos Szövetsége idén is megrendezte hagyományos novemberi konferenciáját.
Most kezdődik!
Az Európa Tanács akadémiai szabadságjokkal kapcsolatos konferenciáján kiálltam a magyar egyetemisták és kutatók mellett.
Arról tájékoztattam a jelenlévőket, hogy ma az akadémiai szabadságjogok…
Uralkodás helyett okos nemzetpolitika kell!
Orbán Viktor arról, hogy a Tisza 1300 milliárdos megszorításra készül: eddig is tudtam.
Ha a balosok jönnek mindig megszorítás van. Ezzel kezdik. Az a kérdés, hogy kitől veszik el. Ez úgy szokott…
Nincs új a nap alatt. Ha baloldal, akkor megszorítás, adóemelés.
Tessék választani! Családi adókedvezmény + édesanyák SZJA mentessége + otthonteremtés + vállalkozások támogatása helyett, Tisza csomag Brüsszel háborús terveinek támogatása érdekében.
Szijjártó Péter miniszter úrral és Gyurta Dániellel közösen találkoztunk Razvan Burleanuval, a román labdarúgó-szövetség elnökével. 
A jó hangulatú megbeszélésen a két ország közötti együttműködésről…