Tegnap délután még úgy volt, hogy nem fut velem senki, azonban amikor ma reggel megérkeztünk Debrecenbe, örömmel láttam, hogy Papp László polgármester úr, valamint Barcsa Lajos és Balázs Ákos alpolgármester urak is futócipőt húztak. Le sem tagadhatjuk, milyen hatása van egy új futópályának.

A ma hivatalosan is átadott "Tócókör" pálya Debrecen-Józsán, gyönyörű környezetben, 1001 méter hosszan húzódik a Tócó-patak mentén. A 156 millió forintos beruházási költségéhez 55 millió forint támogatással járult hozzá az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság. A városvezetés elkötelezett a mozgás népszerűsítésének ügyében, így minden esély megvan arra, hogy a jövőben akár pumpapálya, pingpong csarnok, vagy műanyag sítanpálya is épülhessen Debrecenben.

🏃 Én végül 5 kört futottam, és öröm volt látni, hogy már csak ezen az eseményen is mennyi fiatal, és régebb óta fiatal mozdult meg. Csak így tovább Mozdulj, Debrecen!

A választókerületemben nem ígérgetünk, hanem építünk️Tapolcára érkeznek újabb fejlesztési források☝️

Ma a magyar nyelv napját ünnepeljük!

Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy milyen gazdag, kifejező és egyedi a nyelvünk. Minden szó, mondat és történet a múltunkat, kultúránkat és identitásunkat…

Koszorúzás a Klebelsberg-szobornál születésének 150. évfordulóján

Klebelsberg Kuno a magyar szellem erejének, a magyar megtartó öntudatnak és Trianon meghaladásának szimbóluma és építőmestere.

Brüsszel háborúra készül – és ezt a bátmonostoriak is tudják. Most mindenki támogatására szükség van. Mutassuk meg, hogy itt, a Bácskában is egységesen a béke mellett állunk, és világosan üzenjük…

Maros megyei polgármester és alpolgármester találkozó a Kultúrpalotában. Együtt alakítjuk a nemzetpolitikát, dolgozunk a közösségekért, a magyar jövőért.
Ezt szeretnénk folytatni jövőre is, ezért is…

A magyar szentek és boldogok liturgikus emléknapja van ma.

Azokra emlékezünk, akik hitben előttünk jártak, bátran vállalták Krisztus követését és sok esetben életüket is adták érte. Magyar föld…

Újabb siker a magyar kutatás és felsőoktatás területén!

Az elmúlt években a magyar felsőoktatás és tudomány újjászületett:

Ma már 12 magyar egyetem szerepel a világ legjobb 5 százalékában,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média