A Nemzeti Pedagógus Kar Országos Küldöttgyűlésén vettem részt Egerben. Beszédemben 30 intézkedést mutattam be, melyek az elmúlt 15 esztendőben megváltoztatták a magyar köznevelést.
„A Millió lépés az iskoládért őszi kihívása nemcsak a mozgás örömét, hanem a társadalmi összefogás erősítését is szolgálja. Munkahelyeket, vállalkozásokat is bevonunk Magyarország legnagyobb mozgásra ösztönző játékába, Lép a cég! mottóval. Szeretnénk, ha a dolgozók lépéseket gyűjtenének nehezebb helyzetű iskoláknak, így egyszerre lennének kicsit aktívabbak, miközben növelik a hátrányos helyzetű iskolák nyerési esélyét. Reménykedünk, hogy a kapcsolat a kihívás befejezése után is megmarad, és a cégek a későbbiekben is segíteni fogják a hátrányos helyzetű gyerekek sportolását, táborozását.”
Csütörtök reggel a Hír TV Napindító műsorában az őszi Millió lépés programról nyilatkoztam, melynek ingyenes applikációját eddig már több mint félmillióan töltötték le. További részletek a Millió lépés őszi kihívásáról kommentben lévő linken. 
A Nemzeti Pedagógus Kar Országos Küldöttgyűlésén vettem részt Egerben. Beszédemben 30 intézkedést mutattam be, melyek az elmúlt 15 esztendőben megváltoztatták a magyar köznevelést.
Tegnap Balmazújvárosban arról számolhattunk be, hogy a gyermekek étkezése biztosítva van.
Európa kilátásai lesújtóak, nem hagyjuk, hogy Brüsszel magával rántson minket, ezért mi a saját utunkat járjuk a brüsszeli helyett.
Egy éve Mario Draghi Budapesten kongatta meg a vészharangokat: az Európai Unió versenyképessége romokban. A brüsszeli bürokraták nem vették komolyan. Ma Draghi szerint a helyzet még rosszabb. Ebben a…
Ennyi lesz a kiegészítő nyugdíjemelés:
Tiltakozzunk az adóemelések ellen! Brüsszel adóemeléseket követel, és az őt kiszolgáló hazai ellenzék arra készül, hogy valóban meg is emelje az adókat. Ami még durvább, ezeket az adóemelési terveket…
Magyarországnak ki kell tartania keresztény hagyományai, polgári kultúrája és családbarát politikája mellett.
- Orbán Viktor -