Megdöbbentő jelenetek Budapest szívéből.
Egy BKV busz lángokba borult a József Nádor térnél, a kiváltó ok még nem tisztázott.
Szomorú ezt látni, reméljük, hogy senki nem sérült meg és azt is, hogy csak…
A SZÁZEZREDIK vándortábor-résztvevőt köszöntöttük tegnap a Börzsönyben!
Kedd reggel túracipőt húztam, és csatlakoztam egy Diósjenőtől induló vándortábor csapathoz. 17 gyerkőccel vágtunk neki az erdőnek, és a tizenegy kilométeres út során volt alkalmam megismerni őket: okosak, ügyesek, kitartóak voltak, ráadásul a fejtörőimet is lelkesen oldották meg. Ekkor még nem tudták, hogy köztük van a százezredik vándortábor-résztvevő, ám nem sokkal később, egy tisztásra érve egy rejtélyes dobozra bukkantak. A csomagban 17 pár zokni, és egy üzenet várta őket, melyből megtudták, hogy milyen különleges csapat is az övék.
A rétről tovább indulva az aznapi szálláshelyükre, a Pénzásási kulcsosházhoz értünk, ahol további meglepetések várták a gyerekeket. A legnagyobb izgalom viszont csak ezután következett, hiszen kiderült: minden zokni egy sorszámot rejt. Na de melyikben lehet a bűvös 100 000-es? A nagy keresgélés közepette valaki felkiáltott: "Nálam van!" Ujjongástól, éljenzéstől zengett az erdő, majd a fotók után megérkeztek a további ajándékok, valamint az ünnepi torta, melyből természetesen az egész csoport részesült.
Ezen a napon minden remekül sikerült. Az i-re a pontot azonban a sors tette fel, hiszen ahhoz a kislányhoz került a szerencsés zokni, aki az út végéig egyedül cipelte a nagy dobozt. Mindenki megérdemelte volna a díjat, de ő különösen.
Közösség, természet, mozgás, hazánk gyönyörű vidékeinek megismerése. A vándortábor élményét minden gyereknek legalább egyszer meg kell tapasztalnia!
️
Megdöbbentő jelenetek Budapest szívéből.
Egy BKV busz lángokba borult a József Nádor térnél, a kiváltó ok még nem tisztázott.
Szomorú ezt látni, reméljük, hogy senki nem sérült meg és azt is, hogy csak…
Európa legveszélyesebb városai: Bradford, Marseille, Coventry, Birmingham, Liège, Malmö.
De miért? Ezeknek a hajdan büszke európai városoknak mára legalább harmada, sőt több mint fele migráns hátterű.…
Gáborral és Líviával beszélgettünk Hegyvidéken a fiatal családok helyzetéről. Gábor Angliából költözött haza, itt alapított családot. Beszélgetésünk részleteit az itthoni családtámogatásról hamarosan…
👌 Karácsony Gergely esze úgy vág, mint a kicsorbult borotva! Bár a városvezetéshez is így értene...
A légierő egy tűzoltási munkákban használható helikoptert küld az országba, hét fős legénységgel.
Egyre nagyobb az igény arra, hogy véget vessünk az elképesztő mértékű uszításnak, hergelésnek és álhírgyártásnak.
A ZEBRA célja egyszerű: „lelegelni” az álhíreket a magyar médiatérből. Erről is szó…
Az utóbbi hónapokban nem volt olyan plenáris ülése az Európai Parlamentnek, amikor ne zajlott volna vita Magyarország jogállamisági helyzetéről. A balliberálisok kórusa, élükön a Néppárttal, kígyót-…
Harcosok órája 11. epizód - Gulyás Gergely
A Harcosok órája vendége Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az egykori SZDSZ-es, ma már Tisza-aktivista Horn Gábor és Magyar Péter…
Újra vágott, hamisított videóval támadja a Harcosok óráját Magyar Péter
Jár neki a
“lelkes rajongó” jelvény, minden reggel minket néz