Szabó Gergő: Vártam egy picit, hogy kellő higgadtsággal tudjam leírni Lannert Juditról, hogy lelketlen és hazátlan ember. Aki számára vicc tárgya, ha egy magyar férfi elsírja magát, amikor drámai módon nem sikerül elérni egy sportsikert, arról mit lehet mondani?

Lehet egy ilyen embernek magyarázni, hogy mit érzünk akkor, amikor a címeres mezben csatasorba álló magyar focisták, kézisek vagy bármilyen sportolók sikert érnek el? Hogy milyen érzés, amikor egymás vállán sírunk örömünkben egy-egy sikert átélve vagy magunkba roskadva ülünk, és igen, akár könnyezünk, ha nem sikerül egy bravúr, mint ahogy az utolsó pillanatokban nem jutottunk ki a világbajnokságra.

Mert neki ez gúny tárgya és ez alapján ítéli meg, hogy hol tart most Magyarország.

Lannert tipikusan az az internacionalista, aki legyint egyet a trianoni békediktátumon és fitymálva gúnyolja azokat, akiknek a szívét tépi az igazságtalan nemzettiprás.

Mert neki ez semmit sem jelent. Hogy magyarázzuk el egy lélek nélküli embernek, hogy milyen az, amikor közösen dobban a szív, amikor büszkén énekled a magyar Himnuszt vagy a Nélküledet, amikor egy gólnál ismeretlen ember nyakába ugrasz és együtt örültök, mert magyarok vagytok.

Sehogy. Kódolva van bennük, hogy ezt nem értik, nem érzik. És még büszkék is erre.

Mernek kicsik lenni, zavarja őket a magyarság, a büszkeség, az érzelmek, a sikerek és a nemzeti összetartozás.

Egyébként az ember az oktatási miniszterünk. Ő fogja a magyar gyerekeket irányba állítani. Röhögjetek csak, gúnyoljátok csak a nemzeti érzést, mutassátok ki a fogatok fehérjét. A végén nem ti fogtok nevetni.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?