Huth Gergely - Miért félnénk?: Alig győzzük kapkodni a fejünket, úgy bontják le és verik szét körülöttünk azt a világot, amit a rendszerváltoztatás óta felépítettünk! Az egyik nap a közmédia egyik legelismertebb műsorvezetőjét, Gulyás Istvánt lökdösik ki
munkahelyéről a fogdmegek, egy 444-es feljelentés miatt. A másik nap egy moszkovita, egy kőkomcsi és egy Soros-féle libernyák figurát jelölnek a tiszások - ne nevessetek! - a Független Közmédia Testületbe. Amelynek jogelődjét úgy zúzták le, mint Rákosi kisgazdapártot.
Mindjárt aznap előkerül egy videó, ami Lannert Judit kifejti, hogy a pedagógusok képtelenek az önálló gondolkodásra. És még ugyanaznap kiderül, hogy a Gyurcsány-kormány egykori titkára, Magyar Péter gyűlölettől fűtött helyettese, Ruff Bálint törvényjavaslatot készít arról, hogy akkor is el lehet venni az előző kormánynak dolgozó emberek vagyonát, ha az nem bűncselekményből származik. Az új ÁVH elnöke, Unger Anna Róza (Luxremburg) közben arról hadovál, hogy ő nem ismer elévülést.
A tiszás önkény totálisan illegitim alkotmánymódosításával kirúgnak négy alkotmánybírót. (Az ötödiket már egy hónappal ezelőtt, személyre szabott jogalkotással elzavarták). A botránykeltés egyik kulcsfigurája, Osváth “VV” Zsolti immár sokadikként bevallja, hogy a teljes Zsolti bácsi-botrány, amellyel az egész kampányban a nemzeti kormányt pedofilozták,
full kamu volt!
Magyar Péter, miután főnökével, Manfred Weberrel találkozik Budapesten, bejelenti, hogy nem vétózza meg többé a migrációs paktumot. Kiderül az is, hogy Zelenszkij semmit nem tart be a háborús milliárdokért cserében Magyar Péternek tett ígéreteiből. Nem adja vissza a kárpátaljai magyarság alapvető jogait! És ez csak egyetlen hét termése! Amely még véget sem ért! Meddig tűrjük még ezt?! Meddig tűrjük az ország egyik felének megfélemlítését, kisemmizését, üldözését? Mit képzel magáról Magyar, Tarr és Ruff és a bűnbanda többi alávaló figurája?
Üzenjük meg nekik, hogy mi leleplezzük a hazugságaikat, visszavesszük a jogainkat, megvédjük harcos- és sorstársainkat. Üzenjük meg, hogy nem félünk tőlük! Eljön a revans ideje, hamarabb, mint gondonák! Eljön a valódi elszámoltatás és ezek a quislingek ott fognak állni pőrén a magyarok ítélőszéke előtt!
Addig is segítsetek, hogy a civil hazafiak összefogása minél erősebb és sikeresebb legyen!
És segítsetek nekünk is, hogy a PestiSrácok-csapat tovább dolgozhasson, hogy a Revans stúdiónk és hamarosan induló oldalunk sikeres legyen! Mi nem ülünk fel a provokációnak, nem hagyjuk hogy polgárháborút szítsanak ellenünk, de tétlenek sem maradunk többé! Kapaszkodjunk össze és tegyük újra győztessé a nemzeti jobboldalt!
/posztok.hu
: Vémi Zoltán / Világgazdaság








