Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk.
Eddigi munkájukért hálásak vagyunk nekik, és köszönjük, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt.

Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs.

Az őket képmutató módon támadó baloldalt ugyanis még ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban lovasrohamot vezényelt a honfitársai ellen és egy zsidó családtól ellopott villában él. A baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért, a választók sértegetéséért, ahogy nincs következménye a budapesti korrupciónak, a guruló dollároknak, az antifa vérontásnak és lényegében semminek, ami kiderül róluk.

Erről a morális különbségről tesz tanúbizonyságot Novák Katalin és Varga Judit döntése.

️ Változás kell!

Az Önkormányzati Képzés második napját külpolitikával zártuk.

🤝 Vendégünk volt Magyar Ágnes Zsófia, a PMA brüsszeli képviseletvezető-helyettese, akivel átbeszéltük, hogy mekkora…

Novák Katalin és Varga Judit ma megmutatták:
több tartás van bennük, mint a teljes baloldalban.
A baloldal ugyanis SOHA, SEMMIÉRT nem vállalja a felelősséget!

Lemondott Novák Katalin államfő és Varga Judit országgyűlési képviselő. Elismerték, hogy hibáztak és bocsánatot kértek minden magyartól.
🫵 Ez olyasvalami, amit a libsiktől eddig soha nem láthattunk…

A jobboldalon a haza az első - ez ma ismét bebizonyosodott.
A baloldal meg jobban tenné, ha befogná a száját.

Novák Katalin lemondott!
Varga Judit pedig bejelentette a visszavonulását a közélettől.
A köztársasági elnök vállalta döntésének a következményét, ahogyan a Fidesz EP-listájának vezetője is.
A nemzeti…

A megújult rátkai Szent Anna-templomban tartott szentmisén vettem részt Tirk Sándorné polgármesterrel és Hörcsik Richárddal, a térség országgyűlési képviselőjével.

Felújították a villamoshálózatot,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média