👮 Kedden Szegeden jártunk Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő asszonnyal, s bepillantást nyertünk abba, hogy hogyan zajlik a határvadászok kiképzése. Az elméleti képzést követően megtanulják többek közt a lőfegyver használatát is.
Míg sokan az illegális migrációt álproblémának tartják, addig a számok mást mondanak. Idén átlagosan naponta 643 illegális határátlépést akadályoztak meg a rendvédelemben dolgozók, hamarosan pedig a határvadászok látják majd el azt a feladatot, így országunk elsőszámú védvonalán szolgálva ők garantálják majd a magyar családok biztonságát.
🤝 Látogatásunk során volt szerencsénk megismerni egy házaspárt, Edinát és Zoltánt, akik közösen jelentkeztek a képzésre. Nekik, és a többi jelentkezőnek is köszönettel tartozunk szolgálataikért!

Gyurcsány Ferenc szerint "a Fidesz nem vitatkozni, hanem ölni akar". Jó, hogy nem 2006-ot írunk! Hír TV

Közel a megállapodás. Szeptembertől több gáz érkezhet Oroszországból.

Tavaly mintegy 59 ezer négy- vagy többgyermekes anya mentesült a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség alól!

Az adómentesség 2021-ben 25 milliárd forintot hagyott az érintetteknél.
A…

Andrej Babiš Magyarország igaz barátja. Kiváló cseh-magyar együttműködés jött létre miniszterelnöksége alatt. Ezek után természetes, hogy nincs prágai látogatás a vele való találkozás nélkül!

Napló/1699: Készülünk a Neumann Emlékévre. Erről is beszélgettünk Beck Györggyel, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnökével.

A kormány által indított Magyar Falu Program támogatásainak köszönhetően már 7️⃣0️⃣0️⃣ kistelepülés óvodáját tudtuk felújítani!

A célunk továbbra is az, hogy minden gyermek megfelelő színvonalú és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média