Gyurcsány kiadta a parancsot a baloldalon: Fidesz-KDNP-s politikusokkal ezentúl tilos vitázni.
Gyurcsány nyilván a hétvégi Tranzitra, és az ott lefolyt féltucat vitára reagálva azt írta: „Nem a vita ideje ez. A Fidesz nem partner. Ezért nem megyünk el vitatkozni velük.”

Egy kis kitekintés a múltba. A Tranzitra évek óta hiába hívnak DK-s politikusokat, soha, senki nem jött el. Ennek az is lehetett az oka, hogy a DK a baloldal megannyi pártja közül mindig a legradikálisabbOrbán-ellenes álláspontot foglalta el. A taktikájuk nem volt túl bonyolult:

1️⃣ a kormány minden döntését ellenezni,

2️⃣ a baloldali pártok között mindig a legradikálisabbnak lenni.

️ Amikor elindultak ezzel a taktikával, még csak néhány független képviselőt adtak, mára azonban a baloldal legerősebb pártjává lettek. De beleragadtak ebbe a szerepbe, és ezért mostantól „áruló”, aki mást csinál mint ők. Ezért tiltotta el Gyurcsány Ferenc a baloldali politikusokat a jobboldaliakkal való vitától.

☝️Ne feledjük, hogy ugyanők a választási kampányban óriásplakátokon követeltek nyilvános miniszterelnök-jelölti vitát. Ne feledjük, hogy ők hibáztatták a közmédiát a választási vereségükért, de azóta se fogadják el az interjú-felkéréseket a közmédiától. Ne feledjük, hogy ők beszélnek árokbetemetésről, amikor a másik oldalt még vitapartnernek se tartják. A gumilövedékek és műveleti területek világa ez, amire Gyurcsány annyira készül.

Ma a Misszióvezetői Értekezleten tartottam előadást magyar nagyköveteink részére az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások jelenlegi állásáról.

A muravidéki magyarság ügyei mindig kiemelt helyet kapnak a magyar külpolitikában. Így van ez ma is, amikor a Bledi Stratégia Fórum margóján Horváth Ferenccel, a muravidéki magyarság képviselőjével…

"Idézhetek, Miklós? Készültem."

Problémás kormányokról, kegyelmeadományról és a gyermekvédelmi törvényről.

Jól halad az új gödi tűzoltószertár tervezése.
A Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület tagjaival egyeztettünk a folyamatban lévő fejlesztésekről és a jövőbeni tervekről.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média