Nagybörzsöny, Ipolytölgyes, Tésa, Bernecebaráti, Perőcsény és Letkés. Sütöttük a réteseket és megbeszéltük az ország ügyeit. A vidékieket 2010. előtt elfelejtették, most meg sértegetik a baloldal politikusai. De április 3-án eljön az igazság órája! Máthé Zsuzsával, a Szent István Intézet vezetőjével közösen jártuk körzetem településeit.🤝🏡

[Rétesszámláló: 502/5556]

#RetvariRetes

Egy nemzet a közösségeiben lélegzik, a templomok közösségeiben is! Köszönet, hogy a választókerületemben több, mint félmilliárd forint értékben sikerült a templomokat megújítani, és köszönöm a…

38 hetes várandósan hagyta hátra az otthonát a hétfőn született Zente édesanyja. Jó kezekben vannak, köszönhetően a nyíregyházi kórház csapatának, akik az Ukrajnából érkező menekültek ellátásából is…

5 ok, amiért érdemes a Fideszre szavaznod!

Először is, alacsony marad a rezsiszámlád. A rezsicsökkentésnek köszönhetően ma a magyarok fizetik a legalacsonyabb rezsit az Európai Unión belül. A magyar…

️Fejlődik az ajkai kórház!

A mai nap során a legkorszerűbb kórházi ágyakból érkezett 24 darab az ajkai Magyar Imre Kórházba, összesen mintegy 40 millió forint értékben. Nem szavak. Tettek.

A háborús veszély nem csökkenti, hanem növeli, sőt az egekbe emeli a választás tétjét.

Békepárti jobboldal vagy háborús baloldal? Építkezés vagy rombolás? Előre vagy hátra? Mi azt mondjuk, őrizzük meg…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média