Makovecz Imre építészként és emberként is kiemelkedett a többiek közül. A Hét Vezér Harangláb Verőcén áll immár húsz éve, és bizony az idő itt-ott kikezdte, ezért időszerű volt a felújítás. A kormány 8 millió forintos támogatásából újra a régi fényében köti össze az eget és a földet. Évente sok százezren látják a főút és a Duna között.

Számtalan kiválóság származott Szegedről és lett a világ kézilabdasportjának jelentős szereplője. Most amikor a fővároson kívüli Magyarország legnagyobb sportcsarnokát avatjuk azt kívánjuk a…

Egy könyv a hiteles keresztény gondolkodásról és a helyes nemzeti identitásról

Horváth Gábor egyháztörténész „Anonymus feledésbe merül?” című könyvének bemutatóját tartották ma a bajai főiskola kortárs…

Szabó Tímea a Párbeszéd Társelnöke a CIA embere !

Miért is nem vagyok meglepődve, nincs semmi új a nap alatt.

Kiss Ambrus főpolgármester- helyettes és Tordai Csaba, aki Karácsony Gergely jogi…

A szülőknek a joga, a saját gyermekeink neveléséhez való joga minden mást megelőz, Brüsszelt, Velencei Bizottságot és az egész miskulanciát itt, a nemzetközi politikában.

Egész egyszerűen ki kell…

Akkorát lódított Karácsony Gergely az M3-as metró felújítása kapcsán, hogy muszáj pár tényre felhívnom a figyelmet... Íme, időrendi sorrendben:

👉Tény 1: 2018. február 7-én már egyértelmű volt, hogy az…

Sajtótájékoztató a gyermekvédelmi népszavazásról
☝️Döntött az országgyűlés a gyermekvédelmi népszavazásról.
👉Szomorúan tapasztaltam, hogy kezdeményezésünket a baloldal, így Potocskáné Kőrösi Anita sem…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média