Erős kezdőhét️ Na, de nézzük sorban, kikbe rúgott bele miniszterelnöksége első napjaiban Magyar Péter.

Sulyok Tamás nem azért lett köztársasági elnök, hogy hős legyen, de ha így halad Magyar Péter, hamarosan hőst csinál belőle. Mert akkor, amikor a Sándor-palotában neki hátat fordítva fotózkodott a minisztereivel, ott annyian éreztek együtt a megaláztatását szálfa egyenesen viselő köztársasági elnökkel, mint még soha. A fotóbotrány meg a harmincas évekbe repített minket vissza. Önnel vagyunk elnök úr

Krausz Ferencnek a Nobel-díja mit sem jelent Magyar Péternek. Egy facebook bejegyzésben tudatta vele és másik három Nobel-díjas társával, hogy ki vannak rúgva. Meg se kérdezte őket, hogy mit csinálnak, mert ő anélkül is tudja, hogy ez felesleges Magyarországnak és az emberiségnek

Az átadás-átvételi többszörösen megvágott és megszerkesztett propagandafilm és a Fidesz által nyilvánosságra hozott eredeti anyag különbsége mutatja, hogy milyen látszat valóságot akar a Tisza mindenki agyába beleültetni

A parlamentben eddig két beszédet tartott Magyar Péter. Az elsőben igyekezett még mélyebbre ásni a két oldal közötti árkokat, a másodikban viszont elvesztette az önkontrollt és csak a Fidesz-KDNP frakcióval diskurált, teljesen kiesve a szerepéből. Hihetetlen, hogy 141 képviselővel a háta mögött még mindig az 52 képviselőtől lesi a visszajelzéséket. Nem lehet pontosan tudni, hogy neki a siker vagy a bosszú a célja

A budai vár történelmi épületeinek helyreállítását teljes gőzzel támadta, gúnyolta, próbálta lehúzni a sárba. Pedig aki végigmegy most a budai váron, az láthatja, ahogy a második világháborús sebek hét évtized után végre kezdenek begyógyulni, a romok helyén a történelmi épületek épülnek újjá. Legyünk erre is büszkék

Havasi Bertalan visszaszólt Magyar Péternek, máris jött “A tanú” című filmből is ismert statuálás: aznap külön Magyar Közlönyt adtak ki a felmentéséről, Magyar Péter pedig külön videóban írta alá. Ezzel üzent, hogy aki beszól, az repül️ Fenyegetésekből és megfélemlítésből épülne a szabad, emberséges és működő Magyarország

A Kúria elnöke se úszta meg fenyegetés nélkül️ A bíróság vezetője is zavarja Magyar Péter szemét. Neki csak az demokratikus, akit ő nevez ki. Neki csak olyan fék és ellensúly kell, akit ő ültet oda. Meddig hallgatnak még a jogvédők és liberális demokraták vajon

Tarr Zoltántól megtudtuk, hogy az elmúlt 16 év nagyobb pusztítást okozott, mint a tatárjárás, a Fidesz-KDNP 2,5 millió szavazója pedig “gondolkodásra nem túl igényes tömeg”. Épül a szeretetország

Nos, de van itt két dolog, amit Magyar Péter az első hétre ígért, de nem történt meg: nem lett 480 Ft a benzin, és nem állította le az összes kilakoltatást. Pedig korábban ezt ígérte. Kormányzás helyett továbbra is egy online politikai reality show-t látunk

Közben Orbán Viktor egy államférfihoz méltó leltárt adott arról, milyen állapotban levő országot ad át: az eurózóna gazdasági növekedésének a duplája, megduplázott nemzeti vagyon, megnégyszerezett minimálbér, rekord családtámogatások, széleskörű otthonteremtés, rezsivédelem, védett árak, 13. és 14. havi nyugdíj, migránsmentes ország és még sokáig lehet sorolni

Erős hét volt️Magyar Péter mindenkit bántalmazott, aki csak szembejött és nem hajbókolt neki. Orbán Viktor higgadtan és emelt fővel adta át a kormányzás felelősségét

Az új miniszterelnöknek és a Tisza Pártnak a napi politikai hergelés és a közösségi médiatartalmak előállítása helyett ideje a valódi kormányzásra koncentrálnia és felhagynia a kormánytól független…

Érdekes, hogy azok, akik éveken át a „bíróságok függetlenségéért” aggódtak, most mélyen hallgatnak.

A Kúria épületének felújítását nem Varga Zs. András rendelte meg, és még arra sem volt ráhatása, hogy…

Hergelésből jeles. Országlásból egyes.

Az már biztos, hogy Havasi Bertalan lett a hétvége hőse.

Havasi felmentése körüli polémia kapcsán egy utolsó gondolat: Az, hogy jogi probléma van abból is teljesen…

A mindennapos testnevelésről és Lannert Judit kritikájáról

A mindennapos testnevelés bevezetése Magyarországon a 2011. évi CXC. Nemzeti Köznevelési Törvényalapján, a 2012/2013-as tanévtől kezdődően,…

Karácsony Gergely megvilágosodott a budapesti olimpia ügyében. Kár, hogy az elmúlt években az egyik leghangosabb tagja volt az olimpiarendezés ellen hergelő balliberális tábornak.

"Kékfestőben járj a piacra, ne barnában vagy feketében! A bánatos színek a búsongó magyar szívet nem derítik fel. Férjedet ki fogjuk szabadítani. Egy magyar író viruló feleségének nincs oka gyászosan,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média