Magyar Péter miniszterelnöki beszéde nem a nemzet egyesítéséről szólt, hanem egy bosszúbeszéd lett

A Tisza Párt felhatalmazása egyértelmű, a megválasztott képviselőknek és a miniszterelnöknek gratulálunk. De nem hagyható figyelmen kívül, hogy az előző négy parlament és kormány is hasonló felhatalmazással rendelkezett

Az új parlament megalakulása, az új miniszterelnök eskütétele lehetőség egy emelkedett beszéd megtartására. Magyar Péter elszalasztotta ezt a lehetőséget. Élete első miniszterelnöki beszéde nem a nemzeti összefogásról szólt, nem a nemzet közös jövőképéről, hanem leragadt a kampányból megmaradt sárdobáló stílusnál️ Személyeskedett, ultimátumokat adott, többször kicsinyesen támadta ellenfeleit. Jól láthatóan elvesztette önuralmát, és csak a Fidesz-KDNP iránti gyűlölet dőlt belőle

Az újkori magyar demokráciában példátlan módon támadta az összes közjogi méltóságot szakmai hozzáértésükben és emberi méltóságukban is. Ellensúlyokról beszélt, de közben a közjogi ellensúlyt adó személyek azonnali lemondását követelte.
Úgy beszélt, mintha nem lett volna 14 évig a most leköszönő rendszer része. Olyan állításokkal támadta a leköszönő kormány teljesítményét, amiket már számtalanszor megcáfoltak.

A Fidesz-KDNP a parlament alakuló ülését megelőző tárgyalásokon mindenben kompromisszumkészen segítette elő a kormány mielőbbi megalakulását️ A házelnöki beszéd is a nap ünnepélyességéhez illő volt. A miniszterelnöki beszédből azonban hiányzott az elegancia, a jövőkép és a mértékletesség.

Az első miniszterelnöki beszéd erőszakossága csalódás azoknak, akik megbékélést szeretnének Magyarországon

️Megalakult az új Országgyűlés, külön megtiszteltetés, hogy jegyző és a törvényalkotási bizottság tagja is lehetek✌️

A miniszterelnök megválasztásánál természetesen nemmel szavaztunk Magyar Péterre,…

Az RTL riportere megkérdezte tőlem, hogy miért mosolyogtam végig a miniszterelnöki beszéd közben. Azt válaszoltam, hogy az ellenzéki képviselők csalódottak voltak, a tiszás képviselők rémültek, nekem…

Bagossy Sándor fazekasmester kiállítását nyitottuk meg a Lakitelek Népfőiskola Kölcsey Házában. A kiállítás május végéig megtekinthető.

Méltatlan, amit az új miniszterelnök művelt az Országgyűlés alakuló ülésén. A gyűlölködés folytatódik!

Vitályos Eszter:
Ma az Országgyűlés alelnökévé választottak. Alázattal, teljes erőmmel és szívvel-lélekkel fogok dolgozni a magyar emberekért, a nemzeti érdekek képviseletéért és a Parlament…

Az új Kormánynak világos felhatalmazása van és egyértelmű többsége céljai megvalósításához. Az új miniszterelnök megválasztásához gratulálunk, ugyanakkor első nyilvános megszólalása sok tekintetben…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média