A család az a közösség, ahol a nehézségek is könnyebbek, ahol erőt ad a szeretet, és ahol valódi biztonságban lehetünk
Ezért is fontos, hogy a családok valódi támogatást kapjanak.

A Családháló díjjal azokat ismerték el, akik nemcsak a saját életüket építik, hanem másokért dolgoznak, segítik a családokat, és hozzájárulnak ahhoz, hogy minden tervezett gyermek megszülethessen. A kormány a családokban bízik, mert erős családok nélkül nincs erős és boldog nemzet

️ Megkaptuk az utolsó figyelmeztetést

Az Utolsó figyelmeztetés című filmet tekintettük meg pénteken telt ház mellett az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A lengyel produkció tökéletesen mutatta be, hogy…

🫵 A Tisza Párt március 15-i rendezvényén az ukrán zászlók mellett több résztvevő „Gyújtsd fel a helyi templomot” feliratú pólóban jelent meg. Ez a keresztény értékek és a hit nyílt gyalázása. Aki az…

Orbán Viktor és Donald Trump barátságának köszönhetően, a magyar-amerikai kapcsolatok aranykorát éljük.

Ezt az alábbi kép is bizonyítja, ami egy jó hangulatú beszélgetést követően készült a…

Morawiecki: Orbán győzelme nemcsak Magyarország, hanem a V4 és az EU jövője miatt is fontos!

A Gurtech Gépipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2002-ben alakult, és azóta is stabil szereplője a hazai beszállítói láncnak.

A Gurtech Kft. tipikus, de annál fontosabb szereplője a gépiparnak:…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média