Csörögön a Csörögefánk Fesztivál idén is összehozott mindenkit: megtelt a tér, szólt a zene, sültek a fánkok, és közben tényleg volt idő egymásra is

A sokféle csörögefánk mellett ott kibickedett a Rétvári Rétes is. A rétesek mellett a komoly kérdések is terítékre kerülhettek

Nem jöttem üres kézzel. Eddig 2️⃣3️⃣ utcát aszfaltoztunk le sikeresen, és most jöhetnek a következők 99,9 millió forintos pályázati támogatásból. Még több rendezett utca, még nagyobb fejlődés és biztonság

Jó beszélgetések, fontos kérdések, erős közösség. Csörög tudja, hogy a jövőt együtt építjük Hajrá, Csörög

Köszönöm mindenkinek a bizalmat!

Választókörzetem mind a 71 településére elmegyünk!

Hajrá, Somogy!
Hajrá, Balaton!

Köszönöm a bizalmat, Andocs!

Folytatjuk! Mert nekünk Somogyország az első!

🤝 Az elmúlt években együtt, összefogással látványos fejlődést valósítottunk meg Andocson. Megújultak a bel- és külterületi…

️Az ukrán olajblokád és a megnövekedett iszlám terrorveszély miatt a Védelmi Tanács ma fontos döntéseket hozott.

1️⃣. A közel-keleti konfliktus miatt Európában nőtt a terrorfenyegetettség.…

A Politico meg az ukránok cáfolják Magyar Pétert. Együttműködik velük, tudott előre a zsarolásról és bólogat is nekik.

Magyarország 2010-ben még a második legmagasabb adóékkel rendelkezett az OECD-ben, de 2026-ra nálunk volt a legnagyobb adócsökkentés a világon, és mára az EU-átlag alá kerültünk.

A siker annak is…

A Tisza megint kamuzik, azt állítják, hogy a nettó keresetünk kevesebb, mint az uniós átlag fele. Pedig már kétharmadánál tartunk és tovább fogunk nőni, ha jó helyre tesszük az X-et!

️Új Cash Talk pénteken!

Az adásban megvizsgáljuk, mennyire reális az ️ 1000 forintos benzinár Magyarországon a Barátság kőolajvezeték elzárása és a jelenlegi geopolitikai feszültségek fényében.…

Jó hírek!

Tegnap megosztottam veletek, hogy Magyarországon 2024-ben is 40 százalék felett volt a női vezetők aránya – ezzel az Európai Unió 4. legjobb eredményét értük el, 5,3 százalékponttal az uniós…

Az amerikai McLaughlin & Associates felmérése szerint a Fidesz 43 százalékon, a Tisza Párt 37, a Demokratikus Koalíció 5, a Mi Hazánk Mozgalom 5, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékon áll.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média