
Erdőn, mezőn, FeHoVá-n. Vásár- és kiállításbejárás a Hungexpón.
Fekete István
Így lavírozta magát veszélyes csapdába a pisztoly-ügyben Ruszin-Szendi Romulusz és Magyar Péter
️
Ország-világ látta, hogy Ruszin fegyverrel jár Tiszás rendezvényekre. Mint valami vadkeleti cowboy. Egy idő után ezt már ő is beismerte és Magyar Péter is. De azt mondták, hogy ezzel nincs semmi gond, csak önvédelemből van nála és kiképezték a használatára.
Aztán kiderült, hogy ez bűncselekmény is és szabálysértés is. Mert gyülekezni csak békésen lehet, és fegyverrel az oldalán senki se számít békésnek. Jött is a feljelentés, elindult a nyomozás.
Ruszin a rendőrségre menet válasz nélkül hagyta az újságírói kérdéseket. Hogy bent mi történt, azt se mondta el, mert a hátsó ajtón távozott (hú, de bátor!👏).
Majd büszkén jelentette be, hogy megszűnt az eljárás. De hogy miért szűnt meg, arról hallgatott és mind a mai napig hallgat. Pedig nem bonyolult kitalálni. Valószínűleg azt mondta a rendőröknek, hogy az nem fegyver volt, csak „ráncot vetett az inge”. Ezt jogilag meg is teheti, mert senki sem köteles önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolni, az elkövetőnek nincs igazmondási kötelezettsége. A tanúnak viszont már van. Vajon Magyar Péter tanúskodott politikustársa mellett
Vajon ő is azt mondta, hogy nem fegyver volt az, csak a széltől lett pukli az ingén 
Ruszin-Szendi Romulusz tartozik annyival a támogatóinak, hogy elmondja: beismerte a cselekményt a rendőrségen vagy tagadta. Ennek ugyanis elég erős erkölcsi következményei vannak. Mert ha úgy mentesült a felelősség alól, hogy hazudott, akkor nyilván másban „sem fejti ki az igazság minden részét”. Meg akkor oda a nagy bátorság mítosz körülötte. Akkor csak a Tiszások között papírtigris, a rendőrségen már nyuszi.
A tanúnál más a helyzet. Ha ő hamis vallomást tesz, az már bűncselekmény, hamis tanúzás, Btk., egy év letöltendő. Csúnyán festene a lopás, a bennfentes kereskedelem és a rágalmazás mellett.
Tiszás nagyurak! A Facebookon arcoskodtak, hogy igenis fegyverrel jár a zsírleszívós tábornok (azért is kellett leszívni a zsírt, hogy elférjen a pisztolytáska az oldalán). Van bátorságuk elmondani, mit mondtak a nyomozók előtt?

Erdőn, mezőn, FeHoVá-n. Vásár- és kiállításbejárás a Hungexpón.
Fekete István
Ősi ösztön, új kaland

🐕A 32. FeHoVa arról szól, hogy megünnepeljük mindazt a csodát, amit a természet adott nekünk. A vadászok és horgászok, gazdálkodók és kutyatartók, akik ma képviselik magukat,…
Április 12-én, a Fidesz a biztos választás!
Pár éve ugyanitt, ugyanígy álltunk a patonai egészségház előtt.
Mégis, mekkora változás azóta!
Béla nagyblobbista, meg is van az eredménye! Csak így tovább!
Hajrá, Rábapatona! 


Tóth Attila
Paks II. építése elindult, egyúttal érkeznek a nemzeti petíciós kérdőívek a postaládákba.
Üzenjük Brüsszelnek: Nem fizetünk!
️ A Tisza Párt valódi programja egy Brüsszellel kitárgyalt, adóemeléseket tartalmazó, és Ukrajna finanszírozását hosszú távon biztosító program.
A DK-s hazugság és hergelés magasabb fokozatra kapcsolt!
Paks2 nélkül nincs rezsicsökkentés. A magyar családok számíthatnak ránk!
Ekkor érkeznek a plusz nyugdíjak.