Most végre valódi esély nyílik a béke elérésére Ukrajnában. Közös felelősségünk megragadni ezt a lehetőséget. Úgy tűnik azonban, sokan még a béketerv gondolatától is tartanak.
A cinizmus és a szívtelenség csúcsa, amit az egyházi támogatásokkal művelnének Magyar Péterék:
️40 százalékot venne el
️És mindezt arra hivatkozással, hogy „a passzív vallási identitás” miatt itt nem ütköznek majd társadalmi ellenállásba, nyugodtan jöhet a megszorítás és a pénzbehajtás. Hát, nagyon tévednek
️Nem fogjuk passzívan tűrni, hogy kiszárítsák az egyházi iskolákat, óvodákat, kórházakat, szociális intézményeket, hogy a hitéletet a megtűrt kategóriába sorolják. A hívő emberek is ugyanolyan adófizetők, mint bárki más, nekik is joguk van egyházi iskolába járatni a gyereküket, ahol nem csökkenthető az állami támogatás.
Nem
leszünk passzívak, aktívak leszünk
️Nem hagyjuk, hogy visszatérjen az a világ, amikor a kormányzat másodrangúnak tekintette a vallásos embereket
️
Szívtelen, képmutató és szánalmas az az ember, akinek a pártja képes egy ilyen programot írni, miközben pontosan tudja, hogy ezzel az egyházi iskolában járó gyerekeknek, az egyházi kórházakban lévő betegeknek és az egyházi fenntartású szociális intézményekben élő, vagy onnan segítséget kapó időseknek és a rászorulóknak ártana
️
Az valóban „rendszerváltás” lenne, ha a Tisza Párt összesen 257 milliárdot venne ki az egyházi intézményrendszerből. Csakhogy visszafele rendszerváltás a szocialista múltba
.
Ez nem „megtakarítás”, ez elvétel. Ez a terv nem modernizál, nem pénzt takarít meg az államnak, hanem egyházellenes és romboló.
Magyar Péter mélységesen szégyellje magát, hogy ilyen egyáltalán az eszébe jutott
️Ő is egyházi iskolába járt. Hogy képes ilyeneken egyáltalán gondolkozni
Lehallgatja, megzsarolja a feleségét, elárulja a politikai közösségét, agyhalottazza a képviselőit, és közben kivéreztetné a saját volt iskoláit is
Milyen ember az ilyen
/posztok.hu




