️Felháborító, gyomorforgató és pofátlan, amit Dobrev Klára művel

Két napja még minden alap nélkül dobálta a legsúlyosabb vádakat kormányzati politikusokra, most pedig 5 millió forintot ígér annak, aki szolgáltatna neki ehhez bármilyen bizonyítékot. TessékElőbb bemocskolja mások becsületét, és csak utána kezdi keresni a tényeketEz tudatos aljasság️Dobrev Klára ezzel leleplezte önmagát: semmilyen bizonyítéka nem volt, amikor gátlástalanul vádaskodott. Ha lett volna, nem most könyörögne utólag bizonyítékokért. Napokig ömlik a rágalom, a bizonyíték pedig sehol️Milyen aljas dolog úgy gyanúsítani meg valakit, hogy semmilyen konkrétum, tény, bizonyíték nincs a vádló birtokában.

De ha Dobrev Klára pedofil ügyekkel akar foglalkozni, akkor először a saját háza táján sepregessen, és nézzen körül a saját pártján belül️Újbudán, a DK-s polgármester vezette önkormányzatban olyan botrány volt, amitől minden jóérzésű ember gyomra felfordul. Az egyik önkormányzati vezető nevelt gyermeke pedagógiai asszisztensként hosszú időn keresztül óvodás gyerekeket molesztált. Nem pletykáról, nem vádaskodásról van szó, hanem konkrét bűncselekményről, amelyről az ügyészség hivatalos közleménye számol be. https://ugyeszseg.hu/ovodasokat-molesztalt-a-ferfi-a-fovarosi-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

És itt jön a valódi kérdés: tudott erről a DKMiért nem erről beszél Dobrev, amikor ilyen szörnyűség történhetett egy DK-s vezetésű önkormányzatbanHozza nyilvánosságra az ügy részleteit, saját maga körül tegyen rendet

Brüsszeli tervek a Tisza tolmácsolásában:
szja-emelés, családi adókedvezmények csökkentés
társasági adó emelése, magyar KKV támogatás csökkentése

10-ből kilenc erőszakos merénylet a baloldalról jön
KISZELLY és MEGADJA a Kontextusban. Teljes videó: https://youtu.be/zSvorPfyoKk

KÖVESS MINKET MÁSHOL IS!
--------------------------------------------------------
Facebook: https://www.facebook.com/…

Folytatjuk! Itt a konzultáció második kérdése!

5/2: Családi adókedvezmények

Egyetért-e Ön azzal, hogy szűkíteni kell a családi adókedvezményeket?

Brüsszel ellenzi a családtámogatási rendszerünket. A…

Zágrábban, a VB-n Losonczi Dávid hősiesen szerepelt, súlyos sérüléssel, elszakadt keresztszalaggal is vállalta a küzdelmet, a bronzmeccset.

Mindannyiónknak példát mutatott.
Hat hét múlva nagy műtét,…

Magyarország álláspontja egyértelmű. Nem akarjuk, hogy növekedjen azon országok száma, amelyek nukleáris fegyverrel rendelkeznek. Mi épp ezért Irán esetében is azt tartjuk helyesnek, hogy a korábban…

Ma megkapta Brüsszeltől amit kért, hogy megtarthatja a mentelmi jogát.

Eddig Von der Leyenék minden csettintésére ugrott, valószínű, hogy innentől kezdve az is elég, ha fütyülnek neki…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média