A Tisza Etyeknél apad.
Kásler Miklós mellett négy évig dolgoztam államtitkárként. Ő miniszterként is a szakmáját képviselte, orvos volt és professzor.
Sokszor mondta, hogy a gyógyítás alapja a bizalom, azt minden erőnkkel óvni kell. Történelmi és kultúrtörténeti ismeretekben élő lexikon volt, bármilyen történelmi korból azonnal tudott rögtönzött kiselőadást tartani. Hívő keresztény emberként mindig vállalta hitét, véleményét, akár konfliktusos helyzetben is. Hazaszeretete áthatotta tevékenységét: hazaszeretet nélkül nem teljes az oktatás, mert akkor nem Magyarországnak, hanem más államoknak képezzük a legtehetségesebb fiatalokat.
De érdekelte a sport, a zene is, és nem csak felszínesen, hanem a tőle megszokott alapossággal. Nagytudású, elkötelezett ember volt. Betegei hálával gondoltak rá mindig, mert a legmagasabb fokú szakmai tudással gyógyította őket. Nemhiába volt a tudományos testületek tagja Angliától Franciaországig.
Nélküle kevesebbet tudnánk a rák gyógyításáról, az Árpád-házi királyainkról és a magyarság eredetéről, a koronavírus elleni védekezésről.
Isten nyugosztalja Professzor urat! 
/posztok.hu
Brüsszel Molenbeek nevű kerületében ma már a lakosság jelentős része muszlim bevándorló.…
Nyugodjon békében!


A Tisza-adót kidolgozó luxus közgazdászuk szólta el magát, hogy Magyar Péter…

Minden, amit tudni kell az Adaptive Hussars 2025 gyakorlatról:
Nincsenek szavaim. 
