️A Tisza-adóval a rendőrök is rendkívül rosszul járnának️Magyar Péteréket nem érdekelte, hogy a rendőrök munkája mennyire fontos, csökkentenéka fizetésüket, leértékelnék a munkát, amit végeznek. Nem félreértésből: pontosan tudták, hogy mit csinálnak.

️ Azoktól venne el a Tisza Párt, akik nap mint nap az utcákon vigyáznak ránk, akik a közbiztonságért dolgoznak, akik a törvényességet védik.

És akkor jön Magyar Péter, és mit csinálNa mitElvenné a fizetésük egy részét

️ Évente 154 ezer forintot húzna ki a zsebükből a Tisza-adóval. Felháborító, hogy a Tisza Párt a rendőröket akarja megsarcolni.

A kormány az elmúlt években többször is emelte a rendőrök bérét, jövőre pedig érkezik a 6 havi fegyverpénz is.

És most jönne a Tisza, hogy mindebből elvegyen. Ez végtelen lebecsülése azoknak, akik a biztonságunkért dolgoznak

️ Hálás vagyok, hogy a nyáron – a munka és kiküldetések mellett is – jutott idő a feltöltő együttlétekre és a pihenésre is.
Ezekből a pillanatokból merítek erőt az előttünk álló hónapokra.
Most pedig:…

☝ A politikai küzdőtér legélesebb határvonala ma a szuverenista és a globalista erők közt húzódik meg. Mi az előbbiek vagyunk, a Tisza párt az utóbbi.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média