Vannak, akik megfutamodnak a viták és a parbeszéd elől. De mi mindig itt vagyunk. Hajrá, Tranzit!
️Az orvosok keresetét is alaposan csökkentené a Tisza Párt és Magyar Péter a progresszív adóemeléssel
️Nem tiszteletet adnak azoknak, akik nap mint nap életeket mentenek, hanem adót és pénzelvonást.
️
️ Azoktól az orvosoktól akar pénzt elvenni, akik a sürgősségin, a műtőkben, a kórházi kórtermekben nap mint nap az emberek egészségéért küzdenek. Akiknek döntésein az életünk is múlhat, akik nélkül nincs gyógyítás.
És most mit tennének velük
Évente 2 millió 752 ezer forinttal rövidítenék meg őket a Tisza-adón keresztül. Pont őket
️
Pedig 2010. óta a kormány radikálisan emelte az orvosi fizetéseket: 230 ezer forint helyett 2,2 millióra. Idén közel 500 milliárd forinttal költünk többet egészségügyre, mint tavaly.
Miközben minden magyar nagyra becsüli az orvosok munkáját, a Tisza nem megbecsülést adna, hanem jelentős pénzt venne el tőlük. Ez a különbség
️
Vannak, akik megfutamodnak a viták és a parbeszéd elől. De mi mindig itt vagyunk. Hajrá, Tranzit!
Az megvan, hogy Tarr Zoltán már pár hónapja is arról beszélt, hogy nem ők írják a kormányprogramjukat?
Úgy mondta, "nem mi csináljuk".
Hát akkor ki?
Nem lehet könnyű ezt eldönteni a külföldi szponzorok,…
️Akarod tudni, hogy mennyivel nőne az adód, ha kormányra kerülne a Tisza? Kattints a linkre a kommentek között!
Országos szakképzési tanévnyitó
Mire jó egy kvantumszámítógép?
Mi a különbség egy síelő
️és egy atom
️ között? Hogyan fér meg egymás mellett a természettudomány és a hit?
Az Igyunk egy kávét!
️ következő vendége, a Széchenyi-díjas…
Mit jelent a “vásárhelyiség”?
👉A Forgatag keretében egy panelbeszélgetésen vettem részt Bartis Attila József Attila-díjas író és Zöld Csaba, Jászai Mari-díjas színművész társaságában. Élményeken…
Teljesen világos, hogy brutális adóemelésre készül a Tisza.
Bárhogy próbálnak utólag tagadni és hazudni, kiderült.
Jó hír!
Érvénybe lépett a rendelet a marosvásárhelyi római katolikus líceum újraalapításáról!
“Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”
Aki ellenünk szavaz az nem Orbán Viktor, hanem saját maga ellen szavaz. ☝️
