A kereskedők nem csökkentettek, közbeléptünk! Megnéztük, hogyan lettek alacsonyabbak az árak a profitplafon bevezetése után.
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra. Meg kell állítani a háborúpártiakat, amíg még nem késő
️

A profitplafon eddig 16 százalékos átlagos árcsökkenést hozott, de mivel még tartanak az átárazások, a csökkenés még nagyobb is lehet.
A profitplafon hatására több tucat termék legalább 50 százalékkal csökkent.
Minden eddiginél szorosabb az együttműködés Vietnámmal, ami újabb lehetőségeket jelent Magyarország számára. Hanoi, pár óra és kezdünk

Számháború helyett lássuk a tényeket! 

1. rész
️
A brüsszeli intézmények továbbra is a jogállamisági kondicionalitás kiterjesztésére és megerősítésére tesznek javaslatot. Ezt mi politikai és ideológiai nyomásgyakorlási eszköznek tekintjük, és…
Mérgezték a levegőt, majd távoztak. Így távoztak az Európai Parlamentből is és így teszik majd magukat zárójelbe a 2026-os országgyűlési választáson is.
Mert itt a magyar választópolgárok döntenek és…
Idén március 24. és 30. között rendezik meg a Magyarországi Nemzetiségi Színházak JELEN/LÉT fesztiválját
Elfogadta az országgyűlés a gyülekezési törvény módosítását.
A profitpafont első körben május 31-ig vezettük be. A tapasztalatok mentén ha kell, akkor tovább folytatjuk.