Aférfiúr (Mr. The Man) pártja évente 2 millió forintos rezsiáremelést akar minden magyar családnak!
A tiszások Brüsszelben az első adandó alkalommal megtámadták a rezsicsökkentést.
A…
Elhunyt Jelenits István. Egy újabb világítótoronnyal kevesebb.
Számomra Jelenits István megtestesítője volt a keresztény ember szelídségének, a sziklaszilárd hitnek és a széleskörű műveltségnek.
Szelídsége már gimnazista korunkban is legendás volt. Bár engem nem tanított, más osztályokból mesélték, milyen csínytevéseket eszeltek ki, hogy az órán kizökkentsék nyugalmából és szelídségéből, de ez rendre nem sikerült. A nyugalma belülről jött, kívülről nem lehetett megingatni. Egy másik rendtag mondta, hogy a rendszerváltás környékén elkísérte Jelenits Istvánt tárgyalni valamelyik állami szervvel. A kísérő már rég ráborította volna az asztalt a mindenre nemet mondó bürokratákra, de Jelenits István türelmes volt, kedvesen válaszolt, aztán a sokadik forduló után mégis elérte azt, ami a rend célja volt. Fontos példa, hogy szelíden és alázatosan lehet célt érni, nem csak rámenősen.
Hite sugárzott. Az arcára az volt írva, hogy hiszek, ezért mindig nyugodt lehetek, bizakodó, boldog. Az életemet betölti a hit, ha az Isten az életem része, akkor az életem teljes. Mindig mértéktartó volt a megfogalmazásban, de egyértelmű az üzenetben. A polgári, keresztény gondolkodás igazi etalonja. Úgy tudott sarkos hitelvekről is beszélni, hogy semmit sem vett el az erkölcsi állítások súlyából, de mégse bántott meg vele senkit, se hívőt, se nem hívőt.
Irodalmi és teológiai tudása szinte korlátlan volt. Minden előadása, minden interjúja újat mondott. A hivatásának élt, a szerzetességnek és a tudománynak. Irodalomról, kultúráról mindig érdemes volt megkérdezni, mert tudott mélyebbre menni, jobban megvilágítani, újdonságot mondani. Kiemelkedő magyar irodalmi ismerete pedig maga volt a hazaszeretet. Aki ennyire ismeri a nemzeti lírát, annak a nemzethez tartozás különösen fontos.
És ő volt a rendszerváltás egyik szimbolikus alakja is. A békés átmenet, az újra szabadon működő egyház szimbóluma sokaknak.
Hiteles ember volt: úgy élt, ahogy beszélt, és úgy beszélt, ahogy gondolkodott. Ajándék volt, hogy kisugárzásában élhettünk, szelíd elkötelezettségét megtapasztalhattuk. Nyugodjék békében
️!
Aférfiúr (Mr. The Man) pártja évente 2 millió forintos rezsiáremelést akar minden magyar családnak!
A tiszások Brüsszelben az első adandó alkalommal megtámadták a rezsicsökkentést.
A…
️Több mint 300 millió keresztény szenved el üldöztetést vagy hátrányos megkülönböztetést manapság a világban.
A keresztényüldözésnek véget kell vetni! 
Az Egri Bazilika megáldása
Ígéretünknek megfelelően kitataroztuk az összes történelmi egyház összes püspöki templomát, székesegyházát!
Van még kérdés
️
Számunkra a magyar emberek népszavazáson hozott döntése parancs.
Nem leszünk bevándorlóország.
Átadták a Szent János Kórház új, modernizált traumatológiai centrumát.
Eddig összesen 300 ezer négyzetmétert újítottak meg a kórházban, és a munka folytatódik.
II. Gödi Lecsófesztivál 
️
A rendezvény remek alkalom, hogy népszerűsítsük a hagyományos magyar konyha ízeit, miközben egy összetartó közösséget építünk.
Átadták a Szent János Kórház új, modernizált traumatológiai centrumát. Eddig összesen 300 ezer négyzetmétert újítottak meg a kórházban, és a munka folytatódik.

ERRŐL SZÓL A GAZDASÁGI SEMLEGESSÉG.
Nem szabad engedni, hogy bezárjanak bennünket, akár az egyik, akár a másik fél világgazdaságba, Keletre vagy Nyugatra, hanem fönn kell tartani a kapcsolatainkat, a…
Most már tudjuk.