Simicskó István frakcióvezető is segítette a védekezést a Római-parton. 
🤝 Nemzeti összefogással idén is meg tudjuk állítani az árvizet, megvédve ezzel a magyar emberek életét és tulajdonát.
Simicskó István frakcióvezető is segítette a védekezést a Római-parton. 
🤝 Nemzeti összefogással idén is meg tudjuk állítani az árvizet, megvédve ezzel a magyar emberek életét és tulajdonát.
A Duna jön, de mi is haladunk. Együtt sikerülni fog!
Az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportjának, a Patrióták Európáért frakció ülésén. Népes csapat vagyunk! Feladatunk, hogy az uniós döntéshozókat visszatérítsük a józan ész terepére.
Esti műszak. Vácon nagy a küzdelem, de együtt sikerülni fog! 
Helyzetjelentés Vácról.
Együtt sikerülni fog! 
Minden eszköz rendelkezésünkre áll.
Meg fogjuk csinálni!
Lajta-Neszmély-Komárom. Minden eszköz rendelkezésünkre áll. Meg fogjuk csinálni!
Magyar katona állja a sarat.
Egész nap kint voltunk a gátakon, 1400 fővel kezdtük a mai napot.
12 helyszínen vagyunk jelen. Mosonmagyaróvár, Neszmély, Esztergom, Pilismarót, Szob, Zebegény, Kismaros,…
Magyar Péter hazudik a katonákról, hazudik a szakemberekről.
A honvédelmi miniszter világosan elmondta, hogy annyi katona van, amennyi kell.
Ilyen helyzetben ez sajnálatos. Én arra tennék javaslatot,…
20:05-től Strasbourgból jelentkezem a HírTV-n.
Ennyi.
A közép-európai árvízhelyzet miatt aktivált uniós integrált válságelhárítási mechanizmusról
A Draghi-jelentés politikai jelentőségéről
Várhelyi Olivér új biztosi portfóliójáról
A migrációs bírságról…