Minden úgy alakult a színjátékban, ahogy azt Gyurcsány Ferenc eltervezte.

Bedarálta a Momentumot, az LMP-t, és megsemmisítette a Jobbikot is. Az MSZP-t már rég kinyírta. A mai napon az is végleg eldőlt, hogy nincs a baloldalon semmilyen új lendület, új arcok, semmilyen lezárt múlt, más politika, mert a baloldal megújítására tett erőtlen kísérletet csúfosan megbukott. (Persze eleve is bukásra volt ítélve, csak ezt a benne résztvevők politikai képességek hiányában nem vették észre.) Gyurcsány Ferenc az egyeduralkodó, az ő vezetésével a kudarcos múlt emberei térnek vissza a baloldalra a következő évtizedre.

Mindent leuralt, a kicsiket felszámolta, ahogy előre megmondtuk. Lényegében már csak két lehetőséget hagyott: vagy a felesége lesz a miniszterelnök-jelöltje, vagy a fővárosi bábja, aki már 17 évvel ezelőtt is a fizetési listáján volt, és aki azóta is szolgalelkűen hajtja végre akaratát. (Nyilvánvaló, hogy Márki-Zay Péter is csak reggeli lenne a baloldal vezérének.) Folytatódjék hát a színjáték a baloldalon, de a végén biztosan csak egy nevet: Gyurcsány Ferenc.

Megint ránk marad a feladat, hogy legyőzzük jövő tavasszal, készüljünk!

Jövő év elején a gyermeket nevelő családban mindkét szülő az átlagjövedelem szintjéig visszakapja a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját.

A koronavírus-járvány okozta válság után Európában…

2004-ben az akkori politika elkövetett egy stratégiai hibát!🤦🏻

Az uniós csatlakozással a politikai elit feláldozta a hazai agráriumot és az élelmiszertermelést.

️Ha a mai trend folytatódik, 10 év…

Eseménydús nappal zártuk a szeptembert a HUNGEXPO-n csütörtökön!

A hétvége folyamán is számítunk Önökre!

Napló/1381: Szent Vendel szobrát 201 esztendővel ezelőtt állították föl Csongrád határában, a Szegedi úton. Régi barátom, Murányi László önkormányzati képviselő pompás szervezésében közös élményünk…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média