A baloldal mindig csak növelni tudja az államadósságot

👉 Míg a baloldal 2002-ben 53%-os államadósságszinttel vette át az országot, addig 2010-ben 82%-kal adta át. Az adósság aránya évről évre csökkent, a csökkenést csak a világjárvány akasztotta meg. A járvány ellenére is alatta maradt azonban Magyarország adósságszintje Ausztriához, Belgiumhoz, Franciaországhoz, de az EU átlaghoz képest is.

☝️A közös EU-s helyreállítási hitelalap nekünk járó részét azért nem kaptuk meg, mert nem engedjük be a migránsokat az országba és az LMBT-szervezeteket az óvodákba, iskolákba. Politikai okokból tartják vissza a magyar embereknek járó keretet. Ezért döntött a kormány úgy, hogy akkor nem a közös hitelből ad lendületet a járvány utáni újraindításnak, hanem magunk veszünk fel ugyanazokra a célokra hitelt. A baloldal most támadja ezt, holott nem is olyan régen Karácsony Gergely még arról beszélt, hogy ennek az összegnek több mint a dupláját kellene felvenni:

„A főpolgármester hozzátette, több ponton nem értenek egyet a kormánnyal, többek közt abban sem, hogy Orbán Viktor csak a 2500 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást akarja felvenni. Karácsony Gergely szerint a további 3500 milliárd forintos hitelkeretet is le kell hívni.”

A baloldal tehát most is összevissza beszél. Egyszer túlzott eladósításról szól, másszor még több hitelt venne fel. Egy biztos, a szavuknak nincs hitele.

Miközben a gyerekek egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve az LMBT szervezetek agresszív propagandája miatt, addig a baloldal szerint „őrületesen ostoba, kamu” a gyermekvédelmi népszavazás.

Egy magyar pincészet is bekerült a világ 100 legjobb borászata közé. A tokaji Szepsy Pincészet a 62. helyet érte el a rangos nemzetközi megmérettetésben. A World's Best Vineyards díjat harmadik…

A migrációs veszély nem múlt el, hiszen az afgán válság új hullámot indíthat el.

Januártól nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti fiataloknak. Így segítjük őket, hogy minél előbb önálló életet tudjanak kezdeni.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média