Sajóvámoson, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartott fórumot az igazságügyi miniszter.

Megszületett a MEGÁLLAPODÁS: Brüsszel ma végre jóváhagyta Magyarország újjáépítési tervét! A dollárbaloldal felsült, jönnek a Magyarországnak járó pénzek! Ma este Pécsett régi barátom, kollégám,…

Volt miről beszélgetnünk a bajaiakkal ma este.

️ Háború Keleten, elhibázott szankciók Nyugaton, dollárbaloldal itthon, növekvő infláció Európa-szerte. Nem egyszerű a helyzet, de egyetértettünk abban,…

Komoly siker a magyar helyreállítási program elfogadása, ráadásul még Brüsszel szerint is ez az egyik legjobb program az egész EU-ban. Minden a korábban meghirdetett menetrend szerint halad az az…

Meghitt hangulatban kezdődött el a karácsonyi ünnepvárás a Jereván lakótelepen.
A városrészben immár hagyomány, hogy adventi koszorút állítanak, melyen most vasárnap fel is lobbant az első gyertyaláng.

Fejleszt a TEVA Debrecenben.

A Teva 70 éves múltra visszatekintő debreceni telephelye az elmúlt időszak megannyi fejlesztésének, valamint az itt dolgozók szaktudásának és tapasztalatának köszönhetően…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média