ÜZENET GRYLLUS DORKÁNAK
Kedves Dorka! Most láttam csak a videódat, köszi! Bármilyen régen is ismerjük egymást, kérlek ne kérj tőlem lehetetlent! Sohasem leszek büszke Schilling és Sárosdi „művészetére”, ahogy a magyar emberek jó része is valószínűleg szekunder szégyent érez e furcsa házaspár produkciói kapcsán - már aki egyáltalán tudja, hogy ők a világon vannak...

Az a helyzet, Dorka, hogy én már csak az a maradi, mucsai, árvalányhajazós típus vagyok, akinek a művészet, s a nagybetűs színház nyújtotta katarzis nem a színpadon pohárba vizeléssel kezdődik, s nem is azzal folytatódik - ahogy a Feketeország című, minden ízében alulmúlhatatlan, abnormális, hungarofób provokációban -, hogy Sárosdi Lilla gumikesztyűs kézzel nyúlkál színész kollégái fenekében, majd ujját szereplőtársai orrába dugdossa.

Vess meg érte, de számomra az sem katartikus, amikor Schilling egy száll falloszban szaladgál a színpadon, vagy amikor decens neje a Lúzer című darabban - habteste minden porcikáját közkinccsé téve - egy kanapén, két fiú között ülve, a nadrágjukban matatva igyekszik kézzel kielégíteni őket, a roppant művelt, értő, belvárosi közönség elismerő pillantásaitól övezve.

Ha már éjjel-nappal az elfogadást hirdetitek, hát toleráljátok, hogy több millióan élünk ebben az országban, akik számára ez nem kultúra, nem művészet, hanem vállalhatatlan mocsok.

De vissza a videódhoz. Nagyon köszönöm a jó hírt, hogy Árpi és Lilla ilyen remekül boldogulnak a saját szakmájukban külhonban! Őszintén kívánok nekik odakint még nagyobb sikereket! Addig sem itt rontják a levegőt...
Üdvözöl: Philip