WITTNER MÁRIA EMLÉKÉRE

Drága Mária! Hiányoztál Kötcséről, nagyon. Nem hívtál félre, nem soroltad nyughatatlan tűzzel a szemedben, merre jártál, hány fiatallal találkoztál, s hogy mi mindent meséltél nekik Katiról, Mansfeld Péterről, Szabó bácsiról...

S ezúttal nem súgtál a fülembe titkokat arról sem, mit üzent hazánk jövőjéről égi édesanyánk, Szűz Mária. Tőled tudom, hogy az utóbbi időkben legszívesebben már csak vele beszélgettél...

Drága Mária! Sohasem feledem a hitedet, a tartásodat, a hazáért való rendíthetetlen kiállásodat, az általad hímzett magyar zászlót, amit Rózánk babakocsijára tűztél valamikor 2003-ban, s bizony nem feledem közös küzdelmeinket a 2010 előtti időkből...

Évekkel ezelőtt, a Szabadság tér ’56 című műsorsorozat készítésekor mondtál nekem valamit, ami órák óta visszhangzik a fülemben:
„Iszonyatos csend volt, szinte ordított az a csend, amikor valakit vittek kivégezni.”

Drága Mária! Most is ordít az a csend...
A Teremtő kísérjen égi utadon!!!