A MAGYAR HANG NEVEZETŰ SAJTÓTERMÉKET BÁTRAN NEVEZZÉTEK ÁT HALADÁR HANG-RA, AZ LEGALÁBB ALLITERÁL! DE NEM ROSSZ A HANGMAGYAR SEM...
Bevallom, mindig is gyanakvással vegyes megvetéssel szemléltem a szavak szintjén legalábbis: polgári, konzervatív, nemzeti, jobboldali értékeket hirdető, egykori Fideszes értelmiségieket, akik többnyire saját - vélt vagy valós - személyes sértettségük okán ábrándultak ki a kormánypártokból, s lettek úgynevezett „Fidesz-árvák”.

Ők persze abban a hamiskás álomban ringatják magukat - némi önigazolást keresve -, hogy ők volnának a Fidesz élő lelkiismerete, ami persze nem igaz. Nem lelkiismeret vagytok ti, hanem árulók! Ennyire egyszerű ez.

Aki ugyanis képtelen arra, hogy a személyes sértettségén, egóján túllépve a haza közös ügyét szolgálja - még akkor is, ha természetesen nem lehet idealista módon tökéletes és hibátlan mindaz, amit politikának nevezünk -, az bizony egy ilyen kétosztatúra egyszerűsödött világban árulást követ el. Igen, a haza ellen.

A hang magyarok napi szinten ezt teszik a Magyar Hang nevű írott identitászavarban, ahol például Fekete-Győr is boldogan publikál újabban. Gratulálok ehhez a csodás politikai ökumenéhez!

Az viszont még ennél is ócskább, ahogy Dévényi István - a Magyar Hang állandó publicistája - Orbán Viktort háborús bűnösként ábrázolja. Hazaáruló vagy, István! Nem lehet mentséged erre!

Szerintem nyugodtan nevezzétek át a túlélő magazinotokat Haladár Hang-ra az legalább alliterál! De nem rossz a HangMagyar sem, az is illene hozzátok! Esetleg Gyurcsány Hang? Csak bátran, Lukács Csaba lapigazgató haveroddal együtt vállaljátok végre valódi önmagatokat!

A Pesti TV, Számok és tények című műsora örömtelien népszerű lett, így hetente többször is ismétlésre kerül.

Például ma este 19:00-tól, szóval ha valaki lemaradt volna a tegnapi adásról, ma újból…

ELK*RTUK
A Megafilm bemutatja: „ELK*RTUK”

Politikai krimi az őszödi beszéd kiszivárogtatását követő eseményekről Bánovits Vivianne, Mózes András, Bokor Barna, Gubás Gabi, Bede-Fazekas Szabolcs főszereplésével.

Ukrán béranyák
.

Miközben a nyugatiak krokodilkönnyeket hullatnak az ukrán nép szabadságáért, közben mindenki csak az elbukott - korábban jól menő - üzletek miatt aggódik. Amibe Putyin belezavart az…

A tömlő mellé ecsetet ragadott Bácsfalvi Zoltán

Bácsfalvi Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester több mint harminc éve tűzoltó Békéscsabán. Szerencsésnek érzi magát, mert a szakmája egyben a hivatása is.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média