A “rasszista magyar válogatott” - írja az Amerikai Népszava.
Igen, ez az izé még a sima Népszavánál is borzasztóbb.
Igen, örülnek annak, hogy vereséget szenved a magyar csapat.
Fogalmam sincs honnan…
80.000 KÖVETŐ EGY ÉV ALATT. KÖSZÖNÖM!!!
Napra pontosan ma egy esztendeje annak, hogy - 5 év közéleti pihenő után - elindítottam ezt az oldalt. Gyurcsány vállalhatatlanul aljas mondatai miatt tört el bennem valami, amikor a jobboldali értelmiség földönfutóvá tételével fenyegetőzött. Egyszerűen úgy éreztem, nem lehet tovább csöndben maradni, s rendszeresen világgá kell kürtölnöm mindazt, amit a politika alakítóiról, s a hazánk jövőjéről gondolok. Pontosan tudtam, hogy a klasszikus médiafelületeken túl szinte alig hallatszanak a patrióta hangok, a közösségi médiát évek óta uraló, balliberális véleményvezérek hegemóniája miatt, ami egy évvel ezelőtt még megtörhetetlennek látszott.
Aztán a Megafon csapatával vettünk egy mély levegőt és nekiláttunk. Őszintén: fogalmam sem volt, kiváncsi lesz-e valaki rám ezen az - akkor még általam nem használt - platformon. Majd elkészült az első rövid videóm, aminek a fogadtatása engem is megdöbbentett. A siker újabb videókat és rendszeres napi posztokat, online publicisztikákat szült, s hamarosan azon kaptam magam, hogy minden szabad órámban a Facebook-oldalammal foglalkozom. Mára pedig a napjaim jó része ezzel telik...
Az elmúlt egy évben több mint 50 videót készítettünk (a legnézettebb ezek közül 1,5 millió embert ért el), többszáz posztot írtam (a legolvasottab több mint 700 ezres elérést produkált), elindítottuk a Patrióta YouTube-csatornát, s a Megafon csapathoz tartozó nagyszerű patrióta véleményvezérek - Bayer Zsolt, Bohár Dani, Dávid Bence, Deák Dani, Déri Stefi, Filep Dávid, Kötter Tamás - mára megkerülhetetlen tényezők lettek az online térben is - a balliberális oldal igen nagy szívfájdalmára.
Talán mondanom sem kell: szeptembertől még nagyobb, öles léptekkel megyünk tovább! Új videók, új Patrióta műsorok, új arcok és nagy bejelentések várhatók a következő hetekben. S bár a Facebook mindent elkövet majd, hogy a 2022-es választásokig lejjebb tekerje a patrióta hangokat - már hetek óta drasztikusan korlátozzák az oldalam elérését -, mi küzdünk tovább itt, a digitális közéleti csatatéren, amíg csak lehet!
Köszönöm szépen a bizalmat, a rengeteg visszajelzést és megosztást, nagyszerű érzés, hogy valódi közösséggé váltunk az elmúlt egy esztendőben!
Hajrá, PATRIÓTÁK!!! 


A “rasszista magyar válogatott” - írja az Amerikai Népszava.
Igen, ez az izé még a sima Népszavánál is borzasztóbb.
Igen, örülnek annak, hogy vereséget szenved a magyar csapat.
Fogalmam sincs honnan…
Információim szerint minden várakozást felülmúló siker a Fidesz „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” elnevezésű aláírásgyűjtése, már rengetegen írták alá a petíciót. Budapesten több olyan eset is van a…
2015 évi archívum
A magyar küldöttség hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel zárta a tokiói paralimpiát.
️🤍
Csodálatos teljesítmény, gratulálunk minden résztvevőnek!
A magyar küldöttség hét…
Újabb és újabb hazugságokkal próbálkozik a főpolgármester.
Totális baloldali-marxista fordulat jön Németországban?
Hamarosan korlátozni fogja a facebook a politikai tartalmak…