Afganisztáni kivonulás: a legtöbb szakértő katasztrófának tartja a…
KÖTCSE HUSZADSZOR
Kötcse. Takaros község Somogyban, néhány kilométerre a Balatontól. Ám a polgári, nemzeti, patrióta, jobboldali értelmiség számára nem csak egy kedves település, hanem fogalom, s egyben szimbólum is. Egyfajta iránytű.
A Kötcsei Találkozót anno nehéz idők hívták életre - valamikor a 2002-es választások után - azért, hogy ne tévesszük szem elől egymást. Hogy vállt vállnak vetve küzdjünk a hazánkért, az igazunkért. Bármi áron. Jelentős beszédek, erőt adó találkozások és viták, csillogó elmék, a bennünket körömszakadtunkig összekötő közös értékrend, a bajtársi szövetség kinyilvánítása, a polgári ethosz maga. Ez Kötcse.
Huszadszor vagyunk ma együtt. Zárt körben ugyan, de lélekben itt van velünk minden patrióta magyar. S bizony még azok is, akik ma talán még nem akarják érteni, hogy történelmi időket élünk, s az ország - megmaradása szempontjából - a legjobb kezekben van. Mardjon is így! Isten tartsa meg sokáig a Kötcsei Találkozót és minden hazafit! 


Afganisztáni kivonulás: a legtöbb szakértő katasztrófának tartja a…
Aki elfelejti a történelmét, az arra kárhoztatja magát, hogy újraélje azt!
Isten hozta, őrnagy úr! Ma este a HírTV-n, Bayer Zsolt Hivatalos oldala felvezetésével!
Nézzétek meg, nagyon megéri, az…
Tizenegy csapat, köztük hat katasztrófavédelmi együttes nevezett a tizenkettedik Belügyi Rendvédelmi Sárkányhajó Magyar Kupára, amelyet pénteken tartottak, a KSI népszigeti víztelepén, az újpesti Duna…
Kollégánk, Tucker tanácsa a hétvégére:
🦺
Ezeken, a talán utolsó nyárias napokon is érezzétek jól magatokat, de vigyázzatok egymásra az utakon! Hogy mindenki hazaérjen! 
🏴 Oké, aludtunk egyet a rasszista vádakra, de hogyan tovább
Tegnap megint bebizonyosodott, hogy ha Magyarország lejáratásáról van szó, akkor az ellenségeink (külföldiek és magyarok!)…
Stop Gyurcsány, stop Karácsony!!! Én már aláírtam 

Ott leszünk minden településen, sok standdal és aktivistával :)
️Liberális kettős mérce a stadionokban is: míg például az angol szurkolók szégyenteljes viselkedését enyhe szankciókkal büntették, addig a Budapesten rendezett meccseknél nagyítóval nézik az…