AMIKOR EGY FOTÓ TÖBBET MOND EZER SZÓNÁL...
A balos előválasztás demokratikus meséje már most olyan átlátszó, mint a frissen pucolt ablaküveg. Ebben a budapesti választókerületben például - akár lesz végül előválasztás, akár nem -, biztosra vehetjük, hogy végül Gyurcsányék Olgája lesz a befutó.

Jakab pedig - az előre levajazott, ügyesen kifundált forgatókönyv alapján - őszinte lelkesedéssel támogatja őt. A másik két - futottak még - jelölt Berg Dániel (Momentum) és Tordai Bence (Párbeszéd) pedig addig is boldogan végigasszisztálja a játékot, hiszen cserébe - teljesen nyilvánvalóan - listás parlamenti helyet ígértek nekik Gyurcsányék.

Na, ennyit az egyenes beszédről, meg a híresen demokratikus balos előválasztásról...

A kirakatban megy a vetítés, a háttérben pedig minden úgy történik, ahogy azt az Apró villa lakóközössége diktálja.
A szavazóikat tényleg egy kicsit sem zavarja, hogy a kezdetektől át vannak verve? Csak kérdezem...

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média