FEKETE-GYŐR NEM CSAK BUTA, MINT A TÖK, DE MÉG SZORGALMASAN KÁRTÉKONY IS. KÖZVESZÉLYES KOMBÓ...
Ide figyelj, Andriska! A Partizán interjú óta egy ország tudja, hogy nem te vagy a legélesebb kés az ellenzéki fiókban, rendben. De mostantól arról is papírod van, hogy te tulajdonképpen nem is politikus vagy, csupán egy kiképzett, ócska, politikai aktivista, egy igen kártékony, aljas felforgató. Ez a helyzet.

Éppen kifelé tartunk egy világszinten mindent átformáló egészségügyi, és - az abból fakadó - gazdasági válságból, ami mindannyiunkat komoly próbatétel elé állított, kit ezért, kit azért. S amikor végre látszik a fény az alagút végén, amikor egy ország kezdene fellélegezni, akkor te megint azt keresed - 30 ezüsttel kufárkodva -, hogyan tudnátok elvtársaiddal együtt minél több kárt okozni.

Tényleg azt hiszed, hogy Mészáros Lőrincet bünteted ezzel a bojkottal, te képességtelen, szerencsétlen politikai kisegítő iskolás? Az ő céges érdekeltségei több tízezer magyar embernek adnak munkát, áttételesen pedig több százezer magyar család köszönheti a napi betevőjét annak, hogy egy olyan cégcsoport beszállítói, alvállalkozói, dolgozói lehetnek, amely ellentétben a baloldal által szorgalmasan képviselt, a hazát kiáruló gazdasági modellel, itthon adózik, itthon fizet járulékokat, itthon fejleszt.

Jól emlékszünk még, hogyan gazdagodtak a külföldi multicégek Gyurcsány nevű főnököd és elvtársai kormányzása idején, s arra is, hogyan herdálták el a nemzetstratégiai szempontból kiemelt fontosságú cégeket, évekre előre, államilag jótállva az új külföldi tulajdonosok várható profitjáért is. S igen, emlékszünk a külföldi út-, vasút- és hídépítő konszernekre is, amelyek elképesztő extraprofitot termeltek ugyan, de minden lehetséges fillért kiszivattyúztak külföldi anyavállalataikhoz, Magyarországon maximum ki nem fizetett alvállalkozókat hagyva maguk után.

És ti, híresen haladó, balos ellenzékiek egytől-egyig ezt az undormány világot sírjátok vissza, hát persze. Elvégre ezért tartanak és vesznek meg kilóra benneteket, s ezért van az, hogy a patrióta gazdaságpolitikának még a gondolatát sem nem bírjátok elviselni. Irtóztok tőle, mint vámpír a fokhagymától.

Te magyarázol arról, hogy a kormány állítólag kivérezteti a szállodaipart és a turizmust, miközben már megint az ellenkezője igaz! Az ország gazdaságának egyik húzóágazatát soha nem látott kedvezményekkel, támogatással segíti a kormányzat, oly mértékben, ahogy erre eddig soha nem volt példa. Hallottál esetleg a Kisfaludy Programról, Fegya? Majd segítek.

A 2017- ben elindított program keretében, egészen 2030-ig, 300 milliárd!!! forintot fordít a kormányzat szálláshelyek fejlesztésére, létrehozására. Ha nem egy aljas provokátor volnál, talán érdekelne, hogy a legkisebb falusi turisztikai szállásadók ezrei éltek eddig azzal a szobánként igényelhető, vissza nem térítendő támogatással, amit egy végtelenül egyszerűen kitölthető igénylőlap benyújtásával kaphattak meg.

S természetesen nem csupán a kis panziók, de a nagy szállodák is részesülnek az állami támogatásból, nagyon helyesen, hiszen ez nemzetgazdasági érdek. Halkan kérdezem: mikor volt ilyen baloldali kormányok idején? Soha.

Elhiszem, hogy csontba hatolóan fáj nektek minden, ami magyar tulajdonban van, és közben fejlődni merészel, 1919 óta így vagytok ti összerakva ott a baloldalon. Ha nem vigyázunk, előbb-utóbb majd előhalásszátok Berg Dániel elvtársad - amerikai összekötőtök - nagyívű, a komcsikat és a nácikat egyszerre megszégyenítő, korábban már bedobott ötletét, amely szerint listázni kellene a Fideszes vállalkozásokat, hogy könnyebben lehessen bojkottálni, kvázi ellehetetleníteni őket.

Hogy micsoda károkat okoznátok ti kormányzati pozícióból, abba belegondolni is pusztító. A gyomrom kifordul tőletek, de tényleg...

Érdekes, a WHO tegnap engedélyezte a kínai vakcinát, amit ezek szerint teljesen alaptalanul támad a "függetlenszakmaiobjektív" sajtó.

A baloldal ezzel papírt kapott az oltásellenességéről az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média