Nem adom oda a fiamat mások értelmetlen háborújába És ti, a tiéteket Szó sincs hatásvadász címről, barokkos túlzásokról. Nyugat-Európa legnagyobb országainak vezetői és az EU korifeusai minden áldott nap egyre nyilvánvalóbb és átlátszóbb módon fűtik a háborús pszichózist.

Emlékezzünk csak, nem volt az olyan régen! Először sisakokat küldtek, majd lőszereket, aztán kézifegyvereket, harckocsikat, rakétákat és töménytelen mennyiségű uniós pénzt, miközben menetrendszerűen azzal érzékenyítették a közvéleményt, hogy az uniós tagországok kutya kötelessége, hogy majd katonákat is küldjenek Ukrajnába.
Ezt az elmebajt kizárólag Orbán Viktor és kormánya akadályozza évek óta, minden lehetséges fórumon, minden eszközt bevetve.

Mára ott tartanak az EU vezetői, hogy egy egymillió főből álló, közös európai-ukrán hadsereg felállításáról álmodoznak, a legnagyobb tagországok pedig máris a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetésén ügyködnek, hogy „berántsanak mindenkit”, aki képes fegyvert fogni. Eközben szisztematikusan építik a hazug ellenségképet, azt hazudva, hogy Putyin nem fog megállni Ukrajnánál, szerintük további területeket akar majd elfoglalni Európában.

És ezt komoly arccal állítják, nem helyettes kávéfőzők, hanem - elvileg - komoly emberek. Miközben Oroszország három és fél esztendeje a 40 milliós Ukrajnával sem bír, nyilván nekimenne a 450 milliós lakossággal rendelkező Európai Uniós-, nem mellesleg NATO-tagországoknak. Hát persze...

A formál logika, a józan gondolkodás persze régen nyugdíjba vonult az európai politikában, nincs már divatban. Jól példázza mindezt az is, hogy tegnap az egyik legnagyobb hadsereggel rendelkező uniós tagállamnak, Franciaországnak a vezérkari főnöke, Fabien Mandon – Putyin közeledő európai inváziójával rémisztgetve – arról beszélt: ideje megbarátkozni a gondolattal, s „a franciáknak el kell fogadniuk, hogy elveszíthetik fiaikat”.

Dermesztő. Látva az Ukrajnát bármi áron az EU-ba felvenni akaró, a háborút a végletekig finanszírozó és ezzel fűtő, teljesen elmebeteg brüsszeli politikát, nem kérdés, mi volna ennek a vége Magyarország számára is. Nekünk, magyaroknak is el kellene fogadnunk, hogy elveszíthetjük a fiainkat egy olyan háborúban, amihez semmi közünk.

Egyebek mellett talán ez lesz a legfontosabb tétje a 2026-os választásoknak: belesodródunk vagy kimaradunk? Kizárólag Orbán Viktor és kormánya volt az, amely eddig is konzekvensen képviselte a szuverén, Magyarország és a magyar emberek érdekeit szolgáló, egyetlen helyes álláspontot.

Az ember a hazájáért mindent megtesz, de nem vívjuk más háborúját! Nem adjuk a fiainkat

Szívmelengető önzetlenség ❤

A Baranya Speciális Mentők Egyesület fiatal, 2️⃣2️⃣ éves tagja, Faragó Dávid Zsolt szabadidejében egy idős házaspárnak segített, mert már nem tudják feldarabolni a…

️Történelmi napok: itt az amerikai-orosz béketerv, közeledik a budapesti békecsúcs!

️ BREAKING! Közös béketervet dolgozott ki Amerika és Oroszország, amit bemutattak Zelenszkijnek, Trump azonnali választ vár. Ezt írhatják alá a budapesti békecsúcson. Részletek!

A béketerv alapján…

️ Szijjártó Péter Ursuláéknak: Zelenszkijnek nem pénzt kell adni, hanem elszámoltatni.
👉 Azokat pedig szintén felelősségre kell vonni, akik minden elszámoltatás nélkül öntötték az európai emberek…

Hallgassuk figyelmesen! Magyar Péter Jézushoz hasonlítja a szélsőséges jelöltjét, Bódis Krisztát, aki szerint a férfi is lehet nő és a nő is lehet férfi. Ezt öntenék a nyakunkba…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média