69 ÉVE EZEKBEN A NAPOKBAN VEZÉNYELTEK SORTÜZEKET ÁRTATLAN MAGYAROKRA A KOMMUNISTÁK
A kommunista hatalom egyik legaljasabb bűntény-sorozata az ártatlan, fegyvertelen emberekre nyitott, karhatalmi sortüzek voltak. Az első lövés Debrecenben dördült el október 23-án délután. 23-án este Budapesten, a Rádió épületénél lőttek a karhatalmisták, majd október 25-én - a „véres csütörtökön” - a Parlamentnél folytatódott a sortűz-sorozat. A kommunista politikai vezetés ezt követően, az ekkor már Apró Antal vezette Katonai Bizottságnak teljhatalmat adott és úgy döntött, hogy a középületeket, a hatalmi központokat, pártházakat akár a fegyveres harc és véráldozatok árán is meg kell védeni.

Másnaptól több vidéki városban is a fegyvertelen, tüntető tömegbe lőttek az ÁVH-s gyilkosok.
Október 26. és 29. között 45 sortűz pusztított Magyarországon. Többek között Mosonmagyaróváron, Esztergomban, Nagykőrösön, Szegeden, Miskolcon, Baján, Mórahalmon, Nyíregyházán, Kecskeméten, Tiszakécskén és sok más vidéki településen. A szabadságharc leverése után a sortüzek folytatódtak.

December 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál csapott le először a Kádár-kormány új karhatalma. S mivel Kádárék sikeres erőpróbaként értékelték az itt történt agressziót, ezért a politikai ellenállás megtörése érdekében a kíméletlen erőszak alkalmazása mellett döntöttek. Tatabánya, Salgótarján, Miskolc, Eger, Pécs, Gyoma, Gyula, Tinnye, Zalaegerszeg, Hódmezővásárhely és még sorolhatnánk. Tragikus mementói Kádárék kegyetlenkedéseinek.

„Apró Antal: Elvtársak, én a megbízást elvállalom, azzal a felhatalmazással, hogy a Központi Vezetőség az intézkedéseinket tudomásul veszi. Nem szeretném, ha komolyabb akció után a felelősség kérdése úgy merülne fel, hogy miért ezt meg ezt tette, miért adott ilyen vagy olyan intézkedésre parancsot. Teljes felhatalmazást kérünk. - A felhatalmazást a KV egyhangúlag megadta.” (Részlet az MDP KV 1956. október 25-i ülésének jegyzőkönyvéből)

Emlékezzünk 1956 ártatlan áldozataira, gyújtsunk ma gyertyát őértük is! És soha ne felejtkezzünk el a gyilkosokról és arról sem, ki melyik oldalon állt!

Tényleg jó lenne, ha a brüsszeli vezetők is
👉tisztelnék és hálával gondolnának a kereszténységre, mint az európai kultúra alapjára
👉ahogy a saját nemzetükre is
👉megvédenék a határokat
👉nemet…

Mindenszentek és halottaink…

Bár már elbúcsúztunk tőletek,
fontosak a rituálék, az, hogy valaha volt közös ügyeinkről megemlékezzünk,
a hiányotokat megsirassuk,
és beszámoljunk nektek arról, hogyan ment…

E napon nemcsak a veszteségeinkről, a szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókról és a jogelőd szervezetek hősi halottairól emlékezünk meg, hanem az őket vezérlő alapelvekről, az önzetlen tenni…

Egy nap a szolgálatban
Kint vagyunk az utakon – értetek, a biztonságért, minden nap.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média