Üzenet azoknak az agyhalott kommentelőknek, akik szerint Kádár jobb volt Orbánnál Nem kérem, hogy ismerjétek a történelmünket, nem kérem, hogy gondolkozzatok, hogy járjatok utána - mégsem kívánhatok lehetetlent! Mi már megtettük anno, amikor tizenöt történész és szerkesztő kollégámmal évekig kutattuk ezt a korszakot. A „Szabadság tér ’56 – A kommunista terror aktái” című sorozatban, majd az abból általam írt könyvekben minden benne van.
A poszt utolsó bekezdését csak erős idegzetűeknek ajánlom
Aki ezen sorok elolvasása után még mindig Kádárt élteti, az elmebeteg...

„Kádár János Rákosi belügyminisztereként elévülhetetlen bűnök elkövetője volt. A legkeményebb Rákosi-terror idején - 1948 és 1950 júniusa között belügyminiszterként – komoly felelősség terheli a kegyetlen diktatúra kiszolgálásában, a koncepciós perek megkonstruálásában, ártatlan emberek elhurcolásában, megkínzásában és likvidálásában. Kádár a gyilkos rendszer egyik fontos fogaskerekeként ott van, amikor elhatározzák a tettet, ott van a letartóztatásnál, ott van a kihallgatásnál, jelen van a kivégzésnél - ami alatt az elvtársak vidáman koccintanak a sikeres likvidálásra -, és ott van, amikor a jól elvégzett munka után boldogan kitüntetik egymást. (...)

A levert szabadságharc után megkezdődött az abban részt vevők letartóztatása. Ügyüket a népbíróságok gyorsított eljárásban tárgyalták, ahogy Kádárék mondták: a "végső cél érdekében". Decemberben és januárban már halálos ítéleteket hirdettek. (...) 1956 novemberétől 1959 végéig több mint 35 ezer ember ellen folyt eljárás. Közülük mintegy 22 ezret börtönbüntetésre ítéltek, többszáz embert kivégeztek. Kádárék tízezreket internáltak, a megtorlások elől pedig több mint 210 ezren menekültek külföldre.”

„Borzalmasak voltak a kihallgatások! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. - Ezt Marosánért! - kiáltotta többször. Aztán elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. 1958. április 15-én, 17-én és 23-án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek.” Márton Erzsébet halálraítélt visszaemlékezése