A "Zsolti bácsi-ügyről" három percben Az ellenzék által tudatosan felépített destabilizációs kísérletéről beszélünk, egy undorító álhírterjesztési műveletről, amely messze túlmutat egy politikus ellen irányuló rágalmazási ügyön. Céljuk egyértelműen a kormány megbuktatása és a patrióta közösség hitének, morális belső tartásának elvétele volt. Átlátunk a szitán, gazemberek

Már a sajátjaiknak is vállalhatatlanok.....
De egyes politikusokat, influenszereket, kommentelőket még mindig nem zavar az elmúlt 10 év legnagyobb ÁLHÍRBOTÁNYA!
A felelősök, terjesztők nem úszhatják…

Ma már a Fővárosi Közgyűlésben ott ül Gerzsenyi Gabriella is, aki nyíltan kijelentette: szerinte az a baj a rezsicsökkentéssel, hogy túl olcsó az energia az embereknek. Számomra ez elfogadhatatlan. Ez…

Minden, amit tudni akarsz Nógrádi Györgyről! Teljes ÉLETE!
A harmadik világháború szélén táncolunk – és ha kitör, nem lehet túlélni.”
Nógrádi György, Magyarország legismertebb biztonságpolitikai szakértője most először meséli el egyben az életútját, a…

Így épül a nagy tiszás szeretetország!

A mögöttünk hagyott hét egyik legnagyobb botránya az volt, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy a csőcselék nem lincselte meg Pál atyát!

Olvassák el…

Minden aljasságra képesek. Ezzel állunk szemben, ezzel kell megküzdenünk.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média